Erről a hídról csak egy valami tudható bizonyosan, hogy semmi nem tudható róla bizonyosan Építéséről semilyen feljegyzés nem maradtak ránk, így több elmélet is létezik az építéséről.

A szépország békéssámsoni oldala szerint a kétlyukú híd az 1720-as években épült, és a Száraz-éren ível át. A 70-es években vasbeton erősítést kapott, melynek köszönhetően ma is használható.
A vendégváró honlap szerint; „A Száraz-éri téglahíd, az ún. török híd a hagyomány szerint a török időkből való, építésére vonatkozó írásos adat azonban nem maradt fenn. Valószínűbb, hogy a XVIII. század elején a Vásárhelyt megszerző Károlyi Sándor építtette.”

Dr Tóth Ernő- Hajós Bence: A hidak elnevezése című írásában a következőket olvashatjuk; „Érdekes, hogy a Török hídként ismert – valójában később épült – néhány kőboltozat (stratégiai okokból a törökök, akik egyébként a hídépítés mesterei voltak, ismereteink szerint nem építettek boltozott hidakat, csak vízvezetékeket). Békéssámson ilyen nevű hídja a kutatások szerint 1809-ben épült. Különös ez a „török” hídnév, hisz ebben az időben már nem kevés kő, illetve téglaboltozat épült magyar mesterek munkájával, mint Pl. Gyulán a Bárdos híd.”
A A magyar iszlám weblapján is megtalálhatjuk a hidat, mint oszmán-török emléket.
Építészetileg erősen hasonlít a gcpand stílusára.

GPS koordináták: 46.6414 / 21.2654
Cím: Gyula Vértanúk útja
Tel: +36 (66) 561-680
E-mail: [email protected]
Web: www.gyula.hu