Ha megkérdeznénk néhány feleséget, hogy férjével és házasságával kapcsolatban mi lenne a legnagyobb kívánsága, akkor valószínűleg valami ilyesféle választ kapnánk:
„Házasságunkban azt szeretném, ha a férjem ugyanúgy szeretne engem, ahogy én őt, és látnám az érzéseiből, szavaiból, abból, ahogyan bánik velem, hogy tényleg szeret…”
A nők számára az egyik legalapvetőbb szükséglet, hogy érezzék, szeretve vannak. Ők általában és természetszerűleg készek arra, hogy szeressék férjüket, és hogy ezt ki is mutassák, ám gyakran úgy érzik, hogy szívük párja sokkal kevésbé motivált szeretete kifejezésére.
Ez zavaróan, sőt nemegyszer fájdalmasan hat, mert minden Éva érezni szeretné, hogy különleges az ő Ádámja számára, de a teremtés „koronája” leginkább mással van elfoglalva, mintsem párja szeretetigényével. Emiatt aztán a feleség azon kezd dolgozni, hogy férje megváltozzon és javuljon ebben. És nagy valószínűséggel ekkor kezdődnek a problémák. Mégpedig azért, mert a férj „megjobbítása” abból a feltevésből indul ki, hogy minden ember – akár nő, akár férfi – alapvetően ugyanarra vágyik: hogy szeressék, mégpedig lehetőleg kicsit romantikusan, szentimentálisan.
„Szeretlek, drágám!”
Amikor a feleség egy rövid üzenetet küld a telefonján – „Szeretlek, drágám!” – azt szeretné, ha férje az üzenetet olvasva ugyanazt a melegséget érezné iránta, amit ő érzett férje iránt, amikor az üzenetet írta. Azt szeretné, ha a szeretet kifejezése arra sarkalná férjét, hogy ő is jobban szeressen.
Szeretettel akar szeretetet ébreszteni. A másik leggyakoribb formája, ahogy a feleségek formálni kívánják férjüket, a beszéd. Mivel a nő számára az egyik legfontosabb dolog, amin keresztül érezhetik a szeretetet az, ha férjük beszélget velük, ezért teljesen magától értetődőnek veszik azt, hogy a férfi is akkor érzi szeretve magát, ha felesége beszélget vele.
Ezért van az, hogy a házasságokban a beszélgetések többségét a nők kezdeményezik. Vagy azért, hogy a pozitív érzéseket megosszák egymással, és így növeljék a szeretetet, vagy épp azért, hogy az apróbb problémákat, kellemetlen érzéseket átbeszéljék, ezzel mintegy kitisztítsák, frissítsék kapcsolatukat, és így újra helyreállítsák a szeretetet. A női gondolkodásmód, problémaközelítés központjában a szeretet áll, és úgy gondolják, hogy ugyanez igaz a férfiakra is. Pedig nem! A férfiakat nem a szeretet, hanem valami más motiválja arra, hogy szeressék feleségüket.
Miért megyünk el egymás mellett?
Először is a férfiakra általában sokkal kevésbé igaz, mint a nőkre az, amit a szociálpszichológia úgy nevez: expresszív-reszponzív magatartás. A nők sokkal inkább kifejezik érzéseiket, többet mosolyognak (ezért aztán tudományosan bizonyított, hogy több „nevető-síró” ráncuk is van), sokkal inkább reagálnak a másik ember számára is könnyen értelmezhető arckifejezéseikkel, de a „beszélőkéjük” is sokkal fejlettebb, mint általában a férfiaké.
A kutatások szerint azokban az esetekben, amikor a házassági feszültségekre az egyik fél bezárkózik, 85 százalékban a férfi az, aki nem beszél, némává válik. A helyzet paradoxonja – ahogy azt Emerson és Sarah Eggerichs házassági tanácsadók nagyon jól megfogalmazták – az, hogy míg a legtöbb nő úgy érzi, meg kell beszélni a napi kisebb problémákat, hogy megelőzhessék egy komoly házassági probléma kialakulását, addig a férfiak számára a napi problémák rendszeres átbeszélése azt jelentheti, hogy nagy baj van a házasságban. Ezért aztán, hogy lehetőleg ne tetézzék a problémát, inkább nem akarnak beszélni róla, és így lehetőleg szeretnék a közeledő fenyegető veszélyt megelőzni. Míg a nő azt érezheti, hogy „kibeszélhettük, és rendben vagyunk”, addig a férfinak az a benyomása lehet, hogy a házasságuk nem jó, és kevésbé boldogító.
Forrás: Nyitott Szemmel
Képek: cosmopolitan.hu, justone-night.blogspot.ro
Forrás: Delina
