Nannette Hammond gyerekkori álmát valósította meg, amikor 42 évesen elhatározta, hogy ezentúl Barbie babaként szeretne élni. A Cincinnatiből származó nő több mint ötszázezer dollárt (150 millió forint) fizetett ki azért, hogy hasonlíthasson kedvenc babájára.

 

Barbie babává operáltatta magát egy öt gyerekes anyuka

„Már gyermekként tudtam, hogy műmelleket szeretnék, amint módom van rá. 16 éves koromban igyekeztem minden időmet a napágyon fekve tölteni, hogy olyan napbarnított bőröm legyen, mint Barbie-nak. Aztán amint felnőttem, elkezdtem botox kezelésekre járni, szolizni, befestettem a hajamat szőkére, és feltöltettem az ajkaimat.”

 

Nannette többször is a kés alá feküdt, első műtétéjét 21 évesen végeztette el. Annyira rabja lett a plasztikázásnak, hogy munkahelyet is eszerint választott, egy szépészeti sebészeten dolgozott nővérként.

 

Férje nem hogy lebeszélte volna, inkább támogatta elképzeléseit. Annyira tetszett neki a dolog, hogy még igazi rózsaszín Barbie autóval is meglepte párját. A gyermekei is büszkék anyjukra, tetszik nekik, hogy csinos és fiatalos, sokszor ők készítenek fotókat róla.

 

Forrás: szeretlekmagyarország