13.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldBáránybőrbe bújt farkas – csalással vádolják a kibercsalások megelőzésére létrehozott startup alapítóját

Báránybőrbe bújt farkas – csalással vádolják a kibercsalások megelőzésére létrehozott startup alapítóját

Filmbe illő iróniáról számolt be az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI), mely őrizetbe vette azt a férfit, aki a csalás elleni küzdelem közepette maga is csalással vette rá befektetőit, hogy befektessenek kiberbiztonsági cégébe.

Csütörtökön számítógépes és értékpapír-csalások vádjával az FBI letartóztatta Adam Rogast, az NS8 kibercsalás-megelőző startup alapítóját Las Vegasban. Az Igazságügyi Minisztérium sajtóközleménye szerint Rogas szeptember elejéig vezette a társaságot, majd hirtelen lemondott a vezérigazgatói posztról.

Az NS8 alapítóját azzal vádolják, hogy egy júniusi finanszírozási forduló alatt hamis bankszámlakivonatokat és bevételi statisztikákat nyújtott át befektetőinek, ezzel meggyőzve őket, hogy

további 123 millió dollárt tegyenek a cégbe.

Az már csak hab a tortán, hogy ebből állítólag 17,5 millió dollárt zsebre is vágott.

Az eredetileg 2016-ban alapított NS8 csalásvédelmi szoftvereket, helymegfigyelő szolgáltatásokat és egyéb online biztonsági megoldásokat árusít kisvállalkozások számára. A Forbes nemrégiben készült jelentése szerint a cég a múlt héten több mint 200 alkalmazottat bocsátott el, miután a vezetők kiderítették, hogy alapítóját csalás miatt szövetségi eljárás alá vonták.

A botrányra reagálva az NS8 sajtóközleményt adott ki, melyben a cég kijelentette: igazgatósága tudomására jutott, hogy

a vállalat bevételeiről és vevőiről szóló adatok nagy részét Rogas meghamisította.

A cég a közleményben hozzátette: teljes mértékben együttműködik a szövetségi nyomozókkal. „Jelenleg az NS8-nél senki más ellen nem kell vádat emelni” – írta a társaság.

Gizmodo

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
securiton-tűzvédelem