22.7 C
Budapest
2023. május. 31. szerda

Bánthatták és piszkálták az iskolában, a tanárok semmit nem vettek észre ebből. Vajon milyen tanárok lehetnek azok?

Dátum:

Megosztás:

Egy ideje már látta a fián, hogy valami nyomasztja, erről beszélt az RTL Klub Híradójának az az édesanya, akinek 16 éves fia azután lett öngyilkos, miután az iskolában rendszeresen bánthatták.

„Pénteken már úgy jött haza, hogy ideges volt és mondta, hogy szólt az osztályfőnöknek, hogy piszkálják a lányok. Akkor kimondottan a lányokról árulkodott csak, de mondta az osztályfőnöknek, hogy ugyanúgy a fiúk is szokták csúfolni, de akkor a lányokkal volt problémája”

– nyilatkozta a vajai kamasz édesanyja.

Az osztályfőnök azonnal összehívta az osztályt, és beszélt a diákokkal. Otthon a nő és fia pedig abban egyeztek meg, ha Gábor hétfőn sem érzi jól magát, az anya bemegy az iskolába az igazgatóhoz.

Hétfőn a kamasz mégis elindult az iskolába, de nem ment haza időben. A telefonját nem vette fel, és az üzenetekre sem reagált, a család Gábor barátjától tudta meg, hogy nem volt órán, az anya ezután kért segítséget a rendőrségtől. A fiú holttestét végül nevelőapja találta meg egy kietlen területen.

Az ügyben az iskola igazgatója és a fenntartó sem nyilatkozott.

telex nyomán

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia

Kapcsolódó hírek

Brüsszelben ismertették a tervet, hogyan fosztanák meg hazánkat az uniós elnökségtől

Az erről szóló tájékoztatón Gwendoline Delbos-Corfield baloldali francia EP-képviselő lényegében elismerte, a háborúval kapcsolatos álláspontja miatt büntetnék a...

Novák Katalin személyesen látogatta meg a Koszovóban megsérült magyar katonákat

„A hadsereg főparancsnokaként személyesen is megköszöntem a helytállásukat, és mihamarabbi gyógyulást kívántam nekik” – fogalmazott. A köztársasági elnök a Facebook-oldalán...

Az Egyesült Államok azonnal szankcióval sújtotta Koszovót

Pristina ki lett zárva egy nemzetközi hadgyakorlatból. Az Egyesült Államok először sújtotta szankcióval Koszovót az albán nemzetiségű polgármesterek megválasztását...

Chris Evans, Kim Basinger, Jason Statham, William H. Macy, Jessica Biel – Mobil – amerikai-német izgalmas thriller – videó

Megszólal egy mobiltelefon. Ryan (Chris Evans) felveszi, és békés életét elragadja a totális káosz: gyilkosság és árulás veszi...