7.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
Home18+Baltával verte agyon beteg szüleit egy hódmezővásárhelyi nő az élettársával (18+) -...

Baltával verte agyon beteg szüleit egy hódmezővásárhelyi nő az élettársával (18+) – videó

Nem akarta tovább ápolni idős, beteg szüleit a nő, és élettársával meggyilkolták őket, majd a házat is felgyújtották.

A múlt héten elkészült vádiratban életfogytig tartó fegyházbüntetést kér az ügyészség a kegyetlen hódmezővásárhelyi elkövetőkre. A Kékfény riportja.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitány a 2018 májusában történt hódmezővásárhelyi baltás gyilkosságot brutális kettős gyilkosságnak nevezte. A bűncselekmény helyszínén annyi vér volt, és olyan felkavaró látvány fogadta a nyomozókat, hogy a rendőrségi sajtótájékoztatón a gyilkosság helyszínéről alig lehetett néhány fényképet bemutatni.

A szomszédok a tűzoltókat riasztották először tavaly május 25-én hajnalban Hódmezővásárhelyen. Akkor még csak egy tűzesetről volt szó, de már akkor gyanús volt néhány körülmény.

„A hajnali órákban lakossági bejelentés érkezett arról, hogy sűrű füst gomolyog ki egy családi házból” – mondta a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, Molnár Krisztina.

„A bejelentő nő meglehetősen higgadtan és nyugodtan közölte a tűzeset tényét, valamint közölte azt is, hogy a lakásban tartózkodnak a szülei”– közölte Harkai István, a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság akkori alezredese.

A lángok nem terjedtek szét az egész épületben, csak a konyhában kellett oltani. „A tűzoltók oltás közben két holttestet találtak a lángoló ház egyik helyiségében” – mondta Molnár Krisztina.

A két idős ember holtestét a helyszínre elsőként érkező körzeti megbízott vizsgálta meg, aki látta, hogy itt nem egyszerű tűzesetről van szó. „A holttestek szemrevételezése során olyan sérüléseket tapasztalt, amelyek a tűzesettel nem hozhatók összefüggésbe, hiszen koponyasérüléseket talált” – mondta Harkai István.

Ittak, drogoztak a gyanúsítottak

A 87 éves férfi és a 78 éves felesége már legalább négy évtizede lakott ezen a környéken, a helyiek közül sokan jól ismerték őket. A riportban megszólalók szerint rendes családról volt szó.

Az idős házaspár telkén, a melléképületben lakott a lányuk, és a gyilkosság előtt nem sokkal ideköltözött a nő élettársa is, aki egy hónappal korábban szabadult a börtönből. Róluk már nem voltak jó véleménnyel a szomszédok. „Úgy tudjuk, hogy ittak, és azt beszélik, hogy drogoztak is” – mondta a Kékfénynek egy szomszéd.

„Több ember sérelmére különös kegyetlenséggel elkövetett bűncselekmény miatt emelt vádat a főügyészség fogyatékosság vagy egyéb ok miatt elhárításra képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt” – mondta Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Az idős házaspár lánya és az élettársa ellen múlt héten emelt vádat a főügyészség. Tavaly óta előzetes letartóztatásban voltak.

Gyorsan megoldotta az ügyet a rendőrség

A gyilkosság másnapján sajtótájékoztatót tartott a rendőrség, az első bejelentés után tíz órával később már megoldották az ügyet, a nyomozók tudták, kik követték el a bűncselekményt. Az akkori hódmezővásárhelyi rendőrkapitány azt mondta, hogy a helyszínen gyanúsan viselkedett az áldozatok lánya, és az erőszakos bűncselekmények miatt többször elítélt, a börtönből frissen szabadult élettársa.

„A helyszínen olyan ellentmondásokba keveredtek, amelyekkel ki tudtuk zárni a halál bekövetkezésének azon feltételezett okát, hogy tűzeset okozta, ezért mindkét személyt bűncselekmény gyanúja miatt előállítottuk” – mondta Harkai István.

A brutális kettős gyilkosság pontos előzményeit nehéz megállapítani, az biztos, hogy szerepet játszott benne az alkohol és az idős áldozatok egészségi állapota.

„A nő súlyos beteg szüleit ápolta, gondozta hosszabb ideje, az édesanya ágyhoz volt kötve, az édesapa mozgásában korlátozott volt. Mindkét vádlottról megállapítható, hogy rendszeres fogyasztott alkoholt, illetve pszichés állapota miatt nyugtatószereket is szedett, és erre is alkoholt fogyasztott” –  mondta Szanka Ferenc, a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Felgyújtották a házat, majd kocsmázni mentek

Tavaly május 24-én döntött úgy az áldozatok lánya és az élettársa, hogy végeznek az idős emberekkel.

A vallomásaikból kiderült, hogy bementek a főépületbe, a lány az édesapját a konyhába hívta, szóval tartotta, lekötötte a figyelmét, míg az élettársa hátulról megtámadta – ismertette az eseményeket Rádi Norbert, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese.

Közvetlenül a gyilkosság után a rendőrök a nyomozás érdekei miatt nem árulták el, mivel és hogyan végeztek az áldozatokkal. A múlt héten elkészült vádirat mindent részletesen tartalmaz.

„Tizennégy fejre mért ütéssel megölte az édesapát, mindezt végighallgatta a szomszédos szobában fekvő felesége is, és azt kiabálta, hogy hagyják abba, menjenek el, mire a férfi belépett hozzá, és hét, baltával fejre mért ütéssel megölte” – mondta a szóvivő.

A ház felgyújtásával akarta az áldozatok lánya és az élettárs a gyilkosság nyomait eltüntetni. Az idős pártól elvettek 80 ezer forintot, és inni mentek a városba, ahonnan csak hajnalban értek haza.

„Az őket szállító taxiból látták, hogy az ingatlan nem ég, a tervük nem sikerült, de ekkor nem az ingatlanba mentek, hanem a lakhatásul szolgáló melléképületbe, ahol tovább folytatták az italozást. Pár óra múlva léptek be a főépületbe, nyitották ki az ajtót, és az ott már akkor izzó tűz lángra kapott , és komoly tűz alakult ki az ingatlan belsejében”– mondta Rádi Norbert.

Ezután hívta ki az idős házaspár lánya a tűzoltókat.

Az indíték: az ápolási terhektől megszabadulni

A vádirat szerint az ápolási terhektől való megszabadulás volt a gyilkosság legfőbb indítéka. Nem egyedi eset, a Kékfényben már több ilyen ügyet is bemutattak. Néhány évvel ezelőtt Örkényben egy 54 éves nő a 80 éves édesanyja ápolását nem bírta elviselni, egyre erőszakosabb lett.

A rendőrorvos a gyilkosság után nagyon sok sérülést talált az idős áldozaton, ezek közül több sokkal korábban keletkezett. A nő a kihallgatásán azzal védekezett, hogy a beteg asszony kibírhatatlanná vált, és folyton bosszantotta.

Szinte ugyanaz történt, mint pár évvel korábban Pápán, ahol egy férfi verte agyon édesanyját, mert nem bírta elviselni az ápolással együtt járó feszültséget.

A fizikai, szellemi leépüléssel járó megöregedés gyakran sok feszültséget okoz a családban. A Kékfénynek korábban azt mondta egy pszichológus szakértő, hogy ilyen helyzetben a hozzátartózok fejében megfogalmazódhat a legrosszabb.

Egyértelmű bizonyítékok

A Szegedi Törvényszék heteken belül kitűzi a hódmezővásárhelyi kettős gyilkosság előkészítő ülésének időpontját.

„A vádban szereplő bűncselekményt a váddal egyezően nem ismerték be, de az ügyészség álláspontja szerint kétséget kizáróan bizonyított a bűncselekmény elkövetése, az egyéb bizonyítékok, így a szakértői vélemények, tanúvallomások, helyszíni szemlén rögzített megállapítások és egyéb bizonyítékok miatt” – mondta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Az ügyészség szerint a bizonyítékok egyértelműek, de a vádlottak tagadása miatt elhúzódó perre lehet számítani. A Csongrád Megyei Főügyészég mindkét vádlottra életfogytig tartó fegyházbüntetést kér.

kekfeny

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work