Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Baltával támadt alvó barátnőjére egy fehérvári férfi

Baltával támadt alvó barátnőjére egy fehérvári férfi

Képtelen volt feldolgozni, hogy az alvó nő csak barátként tekintett rá. Úgy gondolta, ha az övé nem lehet… másé se legyen.

Erre biztosan nem számított az a nő, aki mit sem sejtve lefeküdt aludni…

Megvárta, míg kedvese álomba szenderül, majd baltával több ütést is mért a fejére az férfi, aki hidegvérrel meg akarta gyilkolni szerelmét. A környei férfi még 2017 áprilisában támadta meg a lányt, akit egy internetes társkeresőn ismert meg. Többször is találkoztak, ám a nő egy idő után közölte a férfival: barátság és semmi más!

A férfit olyan érzékenyen érintette az elutasítás, hogy kitervelte, megöli a nőt. A védtelen, alvó lányra álmában támadt rá, akinek annyi szerencséje volt csupán, hogy a férfi azt hitte, hogy már halott, ezért elmenekült a vendégházból, ahol találkoztak.

Ugyanakkor kiderült, a 30 centis baltával mért ütések szerencsére nem voltak végzetesek: a lányt még időben kórházba szállították, a férfi pedig még aznap feladta magát a rendőrségen.

A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a székesfehérvári férfival szemben – közölte az ügyészség.

Forrás: Ripost

Képünk illusztráció!

Exit mobile version
Megszakítás