16.3 C
Budapest
2022. május. 21. szombat

Balatonvilágos

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Történetünk

Balatonvilágos a Balaton déli partjának első települése. Három megye találkozásánál, Siófok várossal (Somogy megye), Enying várossal (Fejér megye) és Balatonfőkajár községgel (Veszprém megye) határos. A település neve hivatalosan Balatonvilágos, melynek része Balatonaliga is.

Balatonvilágos 1961. március. 1.-én lett önálló település, addig Balatonfőkajárhoz tartozott. Balatonaliga, Balatonvilágos, Petőfi major, Mathiász telep településrészekből alakult ki az új község. Elnevezése is jellegzetes: Aliga egy – valószínűleg – létező csárdáról kapta a nevét, Világos pedig az itteni föld világos színéről. Balatonvilágos – Világos major néven – először az 1857. évi kataszteri felmérésben szerepelt. Balatonvilágost az 1927 évi Cholnoky – atlasz önálló településként tünteti fel.
A Déli vasút 1863 évi megépítését követően, a XX század első éveiben kezdődött meg a Balaton partjának kimérése, a terület feltöltése és a nyaraló telep építése először a vízparton. A századfordulón már két állomás volt – Balatonaliga, Balatonvilágos – és később Gamásza feltételes megálló. A világosi Alsótelepen volt 12 épület, egy szálloda, egy beszálló vendéglő. Aligán akkor építették a szállodát. Tíz év alatt beépült a Klára-telep (Rákóczi u.) főleg a tehetősebb nyaralók – módosabb polgárok, köztisztviselők – nagyobb épületeivel és megkezdődött az Alsó-telep (Zrínyi u.) beépítése a szerényebb anyagi körülmények között élő tanárok, vasutasok, mérnökök kisebb épületeivel.

A világosi felső telepen állandó jelleggel 5-6 család élt, ugyanennyi az aligai részen is A telep nyaraló közössége rövid idő alatt összekovácsolódott. A környezetük szebbé, kényelmesebbé tétele érdekében mindenki ott „lobbyzott”, ahol tudott és Balatonfőkajár az „anyaközség” elöljárói is jó szándékú megértéssel figyelték, támogatták az üdülők szorgoskodását.
Az 1912-ben megalakult Balatoni Yacht Club (BYC) az első polgári egyesület, amely a balatoni vitorlás sport fejlesztésében nagy érdemeket szerzett. Itt rendezték meg az első magyarországi női vitorlásversenyt.
A BYC kérésére a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium 1913-ban ígéretet tett a kikötő megépítésére. A kikötő a második világháború után készült el, de nem az üdülőközösség használatára, hasznára.
A Balatoni Szövetség az 1929 decemberi Balatonfüreden tartott ülésén tárgyalták Aliga, Világos önállósodási kérelmét, melyet az 1929. évi XVI tv. alapján Darányi Kálmán földművelésügyi miniszter 1936-ban jóváhagyott. A település közigazgatásilag Balatonfőkajárhoz tartozott.
A harmincas években az állandó lakosok és az üdülőtulajdonosok között nagyon jó kapcsolat és együttműködés alakult ki, ennek köszönhetően a település gyorsan fejlődött. Ez a fejlődés megtorpant, egészen a hatvanas évek végéig nem változott.

A hatvanas évek végétől nagyarányú – az akkori gazdaságpolitikának megfelelően – nyaralótelek kialakítások kezdődtek, majd a helyi Petőfi termelőszövetkezet alakított ki tagjai számára lakótelkeket.
A hetvenes években nagyarányú telekkialakítások folytán a község jelentős fejlődésnek indult, főleg nyaralóingatlanokat értékesítettek az OTP közreműködésével A rendszerváltást követően nyitott lett a jelenlegi Club Aliga területe, ezzel kulturált, jól ellátott strandterület és hajókikötő került a közösség használatába.

Jelenleg több mint 400 család él itt, de nyáron több ezer a nyaralásukat itt töltők száma. A Balaton medre itt homokos, a vízminőség kiváló, vízmélysége sekély, több száz méteren biztonságosan élvezhetik a vizet az úszni nem tudók is.
Legszebb látnivalója az ún. Panoráma-kilátóról nyílik, ahol Mészöly Géza és Csók István festőművészek merítettek ihletet a balatoni képeikhez.

A településen horgász egyesület működik Balatonvilágosi Horgász Egyesület néven, mely a Bakony – Balaton Horgász Szövetség tagszervezete.

Forrás: wikipédia; Képek: google
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;
Cím: Balatonvilágos
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: http://www.hirmagazin.eu

Előző cikkÁllatkert
Következő cikkAlsóörs

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

Kapcsolódó hírek

Rommá törte a Porschét Nyíregyházán, miközben menekült a rendőreink elől – képek, videó

Igazoltatni akarták a Panamera sofőrjét, aki inkább a gázba taposott. A nyíregyházi rendőrök május 17-én délután Nyíregyházán akarták igazoltatni...

Orbán Viktornak üzent a Greenpeace: Elég a véres olajból! .. – Szólj hozzá!

A szervezet csütörtök éjjel a Képviselői Irodaházra vetített óriási feliratot. Az Oroszország agressziója elleni közös uniós fellépést akadályozza azzal...

Frissítés a lajosmizsei balesetről – a 70 éves néni belahalt sérüléseibe a kórházban..

Halálra gázoltak egy nyugdíjast Lajosmizsén Egy 70 éves asszony halt meg Lajosmizsén, miközben egy várakozó autó mögött állt, amelynek...

Gázolás az 5-ös főúton, Lajosmizsén: a jármű alól emelték ki az áldozatot..

Baleset történt Lajosmizsénél, elgázoltak egy gyalogost. Parkoló autóba bepakoló embert ütöttek el az 5-ös főúton, Lajosmizsén a Dózsa György...