13.8 C
Budapest
2024. április. 18. csütörtök
HomeHungarikumokTájegységekBalaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság

hirmagazin 2015 05 23 161048

Az 1997-ben megalakult nemzeti park területe (57.019 hektár) hat korábbi tájvédelmi körzetből tevődik össze. Életrehívásával megvalósult a magyar természetvédelem régi álma: a sokáig egymástól külön álló védett területek összekapcsolásával létrejött a Balaton-felvidék összefüggő területére kiterjedő védett ökológiai rendszer.

hirmagazin 2015 05 23 161138

Tájegységei közül a Kis-Balatont a vizes élőhelyek nemzetközi védelmét szolgáló Ramsari Egyezmény is óvja. A Tihanyi-félsziget – kiemelkedő geológiai értékei és a területen zajló természetvédelmi munka elismeréseként – 2003-ban Európa Diplomás területté vált. A nemzeti parkot részben lefedő, illetve azon túlnyúló Natura 2000 területek az európai jelentőségű élőhelyek, állat- és növényfajok megőrzésének lehetőségét hivatottak biztosítani.

A Bakony-Balaton Geopark – melynek területe részben a nemzeti parkban található – az itt fellelhető földtani, természeti és kultúrtörténeti értékek bemutatását, társadalmi jelentőségük tudatosítását tűzi ki célul. A geopark 2012-ben vált teljes jogú tagjává az Európai Geopark Hálózatnak és egyúttal az UNESCO által támogatott Globális Geopark Hálózatnak. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság honlapja a nemzeti park területének bemutatása mellett az igazgatósághoz tartozó bemutatóhelyekről, szálláshelyekről, túrázási lehetőségekről és a terület tanösvényeiről igyekszik tájékoztatást nyújtani.

A nemzeti park honlapján ismertetett nyílt túrák, rendezvények, kiadványok, erdei iskola programok, táborok is ennek a varázslatos világnak az értő és szerető megismerésében segítenek.

Forrás: https://www.bfnp.hu
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

 

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work