Településünkről

Bakonybánk a Bakonyalja és a Kisalföld, valamint Komárom-Esztergom megye, Veszprém megye, Győr-Moson-Sopron megye hármas megyehatárán helyezkedik el. Mint a Bakony északi kapuja, mindig fontos volt a történelem során hadat viselők számára. A többutcás úti falu alatt folyik a cuhai Bakony-ér, a Bakony egyik jelentős vízfolyása. Bakonybánkot túrázásra alkalmas, tiszta, egészséges környezet övezi, halastava a horgászoknak nyújt kellemes kikapcsolódást.A község népessége: 540 főBakonybánk történeteBakonybánk területén római kori leletek is előkerültek, köztük egy rézből készült Bacchus-fej, mely most a pannonhalmi apátság gyűjteményében látható. Első írásos említése 1340-ből származik. A nevének alapjául szolgáló személynév a bán méltóságnévből származik. A környékbeli falvakhoz hasonlóan a törökök 1541-ben és 1635-ben is elpusztították. Később katolikus és evangélikus magyarok telepedtek le területén. Az 1784-87-es népszámlálás idején már 103 család lakott a településen. A kor forrásai szerint lakói a mezőgazdasági termelés mellett fuvarozással is foglalkoztak. A 19. században jelentősebb birtokosai az Esterházy, a Hunkár, a Stróbel, a Potyondi és a Dombay családok voltak. A 19. század végére a helyiérdekű vasút megépítése, a posta és a távírda tette lehetővé a gazdasági fejlődést. A II. világháború után, az 1949-ben megalakult helyi termelőszövetkezet jelentette a legfőbb munkalehetőséget a helyieknek. Az 1990-es évektől a hagyományos mezőgazdasági termelés mellett egyéni vállalkozói tevékenységet is folytatnak a község lakói. A települést 1950-ben csatolták Veszprém megyétől Komárom megyéhez.Nevezetességek • Legrégebbi építménye a műemlék jellegű barokk római katolikus templom, mely a 18. századból származik. • Az 1807-ben épült a Bezerédy-ház, amely ma könyvtárként működik.• A falu képét és hangulatát meghatározó Hunkár-kastély, melyet 1780 körül építettek copf stílusban és parkjában több faritkaság is látható. • Az 1922-ben emelt Stróbel-kastély és a benne berendezett Bánki Donát Emlékszoba, mely a falu híres szülöttének állít emléket.• A Bánki Donát emlékpark, melyben megtekinthető egy Bánki-féle vízturbina. • Bánki Donát (1859-1922) fizikus, feltaláló, egyetemi tanár a gépkocsi porlasztó egyik szabadalmaztatója volt.Rendezvények• A június 6-án megrendezett Bánki Donát Emléknap. • Az augusztusban megrendezett Búcsú.• A szeptemberi Falunap.

Nevezetességei

* Római-kori leletek, köztük a Bacchus-fej, mely a Pannonhalmi apátságban látható.
* Bánki Donát-emlékszoba: A faluban született 1859-ben Bánki Donát a porlasztó feltalálója.
* Római katolikus templom: barokk stílusú, 1750-ből.
* Hunkár-kúria: copf stílusú, ma Polgármesteri Hivatal.

Cím: 2885 Kossuth L. u. 2
Tel: 34/359-822
E-mail: [email protected]
Web: http://www.bakonybank.hu/