34.1 C
Budapest
2022. június. 27. hétfő

Bajuszos szexuális ragadozó, középiskolai tanár közösült a tini otthonában – most ítélte el a bíróság (18+)

Dátum:

Megosztás:

Most hoztak ítéletet annak a tanárnőnek az ügyében, aki állította: beleszeretett diákjába.

Még 2020 októberében tartóztatták le, a napokban pedig el is ítélték azt a középiskolai tanárnőt, aki viszonyba keveredett kiskorú diákjával. A floridai Holly Hillben élő Kristen O’Brien azt követően bukott le, hogy a fiú anyja gyanút fogott, és beleolvasott gyermeke üzenetváltásaiba a tanerővel. Innenetől nem volt értelme titkolózni, az üzenetváltások ugyanis erőteljesen szexuális tartalmúak voltak. Kiderült: a most 33 éves tanerő több alkalommal is lefeküdt a 12 és 16 év közti tinivel annak otthonában. O’Brien egyébként az anyukának állította: nem egyszerűen fiatalokra vadászik, hanem beleszeretett a diákjába. Az anya azonban érthetően nem látta meg a kijelentésben rejlő romantikát, és a rendőrséghez fordult.

Három lehetőséget kínált szexpartnerének

Egyes beszámolók szerint Kristen O’Brien három lehetőséget kínált a kamasznak, miután szerelmet vallott neki:

  • vagy elfelejtik az egész szerelmi vallomást, és úgy tesznek, mintha mi sem történt volna,
  • vagy azonnal megszakítanak mindennemű kapcsolatot,
  • vagy nem törődnek a következményekkel, és azt tesznek, amit akarnak.

Mondanunk sem kell, ez utóbbi opció mellett döntöttek. 

A tárgyaláson kiderült: a tanárnő egy időben a fiú 16 éves bátyját is elkezdte otthon tanítani, valamint meghívta egy gyorsétterembe is, csak hogy a kamaszt féltékennyé tegye.

A bíróság Kristen O’Brient bűnösnek mondta ki, öt év öt hónapra kell börtönbe vonulnia, ezt követően pedig további 55 hónap próbaidő vár rá. Emellett regisztrálják, mint szexuális bűnelkövetőt.

(Via)

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Isten akkor küldi el hozzád a lelki társadat, amikor készen állsz igazán szeretni, nem akkor, amikor te akarod

Isten nem küldi el hozzád a lelki társadat, amíg a szíved valóban készen nem áll a találkozásra. Szeretünk hinni...

DIE WELTWOCHE: Visszatérhet a magyar Aranycsapat? – YouTube videó, az Aranycsapat legeredményesebb VB-szerepléséről

Frank Furedi magyar-kanadai író, társadalom-kutató és a Canterbury-i Kenti Egyetem szociológia emeritus professzora úgy látja, hogy a magyar...

Ezt eddig nem tették a kirakatba: aki ebbe a csoportba tartozik, ősztől négyszeres díjat fizet a gázért, de az áram is brutálisan drágul!

Aki kikerül a rezsicsökkentett díjszabás alól, annak a jelenlegi ár többszörösét kell kicsengetnie. A kormány két hete hozott rendeletet...

Alekosz brutálisan beleszállt a visszatérésre készülő Joshi Bharatba: „Mégis, miféle értéket akar képviselni? Olyat, amiben megmutatja, hogyan kell tönkretenni egy boldog családot?”

Ahogy arról médiánk is beszámolt, Joshi Bharat Palik László Hova tűnt? című műsorának adott interjújában bejelentette, fél éven...