Home Szabadidő Bulvár Bajor Imre lányának megdöbbentő vallomása: apa emiatt betegedett meg

Bajor Imre lányának megdöbbentő vallomása: apa emiatt betegedett meg

Fotó: RAS-archívum

A Barátok köztben szerepet kapó ifjú színésznő őszintén mesélt karrierjéről, édesapjáról, és arról, hogyan futott össze kettejük munkája.

Ahogy arról a Blikk is írt korábban, szerepet kapott a Barátok köztben Bajor Imre 23 éves lánya, Lili. A nemrég diplomázott fiatal március óta forgat az RTL Klub sorozatában, ahol a Karalyos Gábor által játszott Leventének az exét alakítja.

„Apa nagyon féltett, de most büszke lenne rám. Amikor márciusban először forgattam, egy öltöztető odajött hozzám, és azt mondta, hogy édesapámat is ő öltöztette a Pasik című sorozatban, és majdnem ugyanott van az öltözőnk. A munkám telis-tele van érzelmi érintettséggel” – kezdte a hot! magazinnak Lili, aki élvezi a szereplést, és azt, hogy szabadúszóként dolgozhat, ugyanakkor nem tagadja, egyszerűbb lenne az élete szerződtetett színészként.

Édesapám is szerette a biztos dolgokat, ezért is nyitotta az éttermet, ami véleményem szerint a betegségét okozta. Kiskoromban jártam a Kicsihuszárban, ám a halála után átalakított vendéglátóegységbe soha nem akartam visszamenni.

A lány, akit anyja és apja egyaránt féltett a színészettől, nem bánta meg döntését, de most már látja, mi az, amitől tartottak anno szülei. Tehetségét egyértelműen örökölte tőlük, de mint mondja van, amiben nem hasonlít Bajor Imrére:

„Úgy élte le ezt az ötvenhét évet, hogy egy másodpercig nem gondolkodott olyanokon, amiken én. Sokszor magamra veszek olyan dolgokat, amik nem az én hibámból erednek. Rájöttem, hogy lazábban is lehet; ezt a lazaságot irigylem tőle.”

Forrás: Blikk.hu

Fotó: RAS-archívum

Exit mobile version
Megszakítás