Hatalmas mérföldkőhöz közelít a forint, hamarosan egyéves csúcsra léphet a dollárral és az euróval szemben.

Az előző heti menetelést töretlenül folytatta a magyar fizetőeszköz, az elemzők már azt találgatják, mikor lesz újra 370 forint egy euró. Az európai tőzsdéken pozitív hangulat uralkodik, és a magyar BUX-index is pluszban zárta a hetet, a hazai blue chipek valósággal szárnyaltak. A nyersolaj ára már harmadik hete emelkedik, a földgáz ára viszont csökkent. Heti tőzsdei összefoglalónk.

Kandrács Csabával, a Magyar Nemzeti Bank alelnökével beszélgettünk.

bankpánik visszahúzódásával a forint is rögtön erősödni kezdett, és ezen a héten már messze maga mögött hagyta a korábbi rémálomszintet, a 400-as euró-forint árfolyamot. Hétfő reggelt már a 380-as szint körül kezdte a magyar fizetőeszköz az euróval szemben, és erős heti meneteléssel szombat délben már a 375-ös szint alá vert sátrat.

Konszenzus esetén április második felében már a parlament elé kerülhet a törvénymódosító javaslat.

A legfrissebb hírek itt!

A következő időszakban az árfolyamot elsősorban az befolyásolja, hogy az Európai Unió folyósítja vagy visszatartja a hazánknak járó forrásokat – az előbbi esetben erősödhet, míg az utóbbiban gyengülhet a forint. Szintén befolyásolhatják az árfolyamot az energiaárak, illetve a monetáris politika: egy túl korai kamatcsökkentés gyengíthetné az árfolyamot, míg egy kitolt lazítás erősíthetné azt.

AMENNYIBEN AZ UNIÓS FORRÁSOK VISZONYLAG RÖVID IDŐN BELÜL MEGÉRKEZNEK, AKKOR A 370-ES ÁRFOLYAM MINDENKÉPP ELÉRHETŐ, DE ENNÉL NÉMILEG MÉG TOVÁBB IS ERŐSÖDHET A MAGYAR FIZETŐESZKÖZ

– világított rá lapunknak Regős Gábor, a Makronóm Intézet vezető elemzője. Véleménye egybecseng Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője Indexnek tett korábbi megállapításaival, mely szerint a következő hetekben akár a 365-368-as tartományba is erősödhet a forint az euróval szemben, amellyel egyéves rekordra érne.

A heti kereskedésben az euróval szemben számottevően erősödött a forint, a hétfői 380-as szintről szombat délre 374 forint 75 fillérre erősödött.

EURHUF 2023-04-08 12-30-02.png

A dollárral szemben is erősödött

A dollárral szemben még jelentősebb eredményt ért el forint: hétfő reggel még 352 körül kezdte a kereskedést a magyar fizetőeszköz, majd szombat délre 343,7 közelébe erősödött. A szakértők szerint a következő hetekben reális esély van arra, hogy újabb forintrekordot lássunk, ha a magyar fizetőeszköz tovább menetel a főbb devizákkal szemben.

USDHUF 2023-04-08 12-30-34.png

Bajnoki formában a forint

Az idei évben a magyar deviza lehagyta a régiós versenytársakat. A forint csaknem 6 százalékos felértékelődésével szemben a változatlan árfolyamú lej és zloty, illetve a 2,9 százalékot erősödő cseh korona áll. A forint az év eleje óta szinte megállíthatatlanul tör előre, az év eleji 400-as szintről 375-ig erősödött.

A FORINT VILÁGSZINTEN IS BAJNOKI TELJESÍTMÉNYT NYÚJT, NAGYOBBAT EDDIG CSAK A CHILEI ÉS A MEXIKÓI DEVIZÁK ERŐSÖDTEK 2023-BAN,

– derült ki a Portfolio elemzéséből.

Az idei erősödésben több tényező is szerepet játszik:

  • Az energiaárak az év eddigi részében markánsan csökkentek, ami javítja a folyó fizetési mérleg egyenlegét.
  • A 18 százalékos effektív kamat működik: bár ez a kamatszint világszerte is kiemelkedő, nagyban hozzájárult a fizetőeszköz erősödéséhez, és így az infláció letöréséhez.
  • A legfrissebb hírek itt!

Pozitív hangulatban az európai tőzsdék

A főbb európai tőzsdék gyengüléssel zárták a heti kereskedést:

  • a londoni FTSE 100-index közel 1,56 százalékos pluszban,
  • a francia CAC-40 0,71 százalékos emelkedéssel,
  • a frankfurti Dax 0,44 százalékos növekedéssel,
  • az euróövezeti EuroStoxx50 0,52 százalékos erősödéssel zárt.
Forrás: Google Finance

Forrás: Google Finance

Fotó: Rádi Balázs

Emelkedőben a BUX, szárnyalnak a blue chipek

A főbb európai tőzsdékkel párhuzamosan a magyar BUX-index is pluszban teljesített a héten, 4,49 százalékos erősödéssel végezte a kereskedést. A magyar blue chipek szintén jól teljesítettek: a Magyar Telekom tartotta a pozícióját; az OTP 2,28 százalékot emelkedett; a Mol 5,85 százalékos pluszban zárt, a Richter 8,12 százalékot erősödött.

Szökik az olaj ára

Hétfőn 17 órakor a WTI nyersolaj ára a nemzetközi kereskedelemben hordónként 80,09 dolláron állt, majd némi emelkedéssel csütörtökön 80,7 dolláron fejezte be a kereskedést. A Brent olaj ára a hétfő délutáni 84,42 dollár hordónkénti árról csütörtök délutánra 85,12 dollárra ugrott. Ezzel sorozatban már a harmadik hetet zárták növekedéssel. Pénteken zárva tartottak az olajpiacok.

Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára az Indexnek nyilatkozva korábban elmondta, hogy jelen pillanatban visszarendeződés tapasztalható a magyar üzemanyagpiacon, és az elmúlt időszakban publikált adatok alapján Magyarországon 10 százalékkal mérséklődött az üzemanyag-fogyasztás.

A főtitkár kiemelte, hogy jelentős a prémiumtermékek iránti keresletcsökkenés. Ennek pedig az lehet az oka, hogy a prémium-üzemanyagokat korábban normál piaci áron értékesítették, így lényegesen drágábbak voltak az árstop alatt. S mivel a vásárlók így leszoktak ezekről a termékekről, megszokták, hogy nincs, vagy jóval alacsonyabb a kockázat, illetve a különbség.

A földgáz ára esett

Az európai gázár az irányadónak számító TTF holland gáztőzsdén a legközelebbi, májusi jegyzésében megawattóránként 48,60 eurón állt hétfőn 9 órakor. A hét folyamán csökkent földgáz ára, csütörtökön  43,33 euró/megawattóra árfolyamon állt.

A legfrissebb hírek itt!

Jelenleg a holland gáztőzsdén egy megawattóra földgáz ára 44 euró közelében mozog, forintban számítva nagyjából 16 500 forint. Ez 94,87 köbméternek felel meg, tehát egy köbméter földgáz piaci ára most 174 forint. Összehasonlításképpen:

SZEPTEMBERBEN 200 EURÓ VOLT, ÉS 405 FORINTOT ÉRT 1 EURÓ, EGY KÖBMÉTER FÖLDGÁZ 854 FORINTBA KERÜLT.

Így „jól látható, ötödére esett vissza a világpiaci ár, mely nagyobbrészt a szokatlanul enyhe télnek köszönhető, de alapvetően sikeresnek mondható az Európai Unió azon törekvése, hogy minél gyorsabban leváljanak az orosz energiahordozókról, és ezért számos alternatív beszerzési forrást kutattak fel” – ezt már Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője osztotta meg lapunkkal.

A jövő hét főbb gazdasági eseményei:

  • 04. 12. 08:30 – fogyasztói árindex,
  • 04. 12. 11:00 – államháztartási egyenleg,
  • 04. 12. 14:30 – az Egyesült Államok fogyasztói árindexe,
  • 04. 12. 14:30 – az Egyesült Államok maginflációja,
  • 04. 13. 11:00 – az Európai Monetáris Unió ipari termelése,
  • 04. 14. 14:30 – az Egyesült Államok kiskereskedelmi forgalmi adatai.

(Borítókép: Shutterstock)

Forrás

Hirmagazin.eu