Az Őrség a Dunántúl nyugati felében fekvő ősi határőrvidék. Az őrségi nép a honfoglalás után közvetlenül határőri megbízatással került mostani településeire. A szájhagyomány szerint mintegy 108 család kapott őrállásokat. Az északról délre húzódó határvédelmi gyepűnek három vonala volt:
1. Felsőőrvidék gyepűje (Borostyánkőtől a Rába völgyéig)
2. Alsóőrség gyepűje (a régi Lug településtől a Muráig)
3. Göcseji belső védelmi vonal (Zalalövőtől).
A mai Őrség az Alsóőrvidék területén helyezkedik el. Eredetileg a történelmi Őrséghez 18 község tartozott, melyek mind szerepelnek már Árpád-kori oklevelekben is. Ezek a községek a következők:
Zalafeö(Szalafő), Eör-Zent Péter (Őriszentpéter), Ispánk, Külső Rákos (Kisrákos), Zakniér (Szaknyér), Belső Rákos (Nagyrákos), Pankasz, Zatha, Kerkás Kápolna (Kerkáskápolna), Bajánháza, Saniaháza (Senyeháza), Dávidháza, Kotormán (Kotormány), (e négy utóbbi községből lett a mai Bajánsenye), Hodos, Kapornak, Kerca, Szomoróc és Bükkalia (Bükkalja). E települések közül Hodos, Kapornak és Bükalja ma már Szlovéniához tartozik, ellenben az Őrséghez sorolják Magyarszombatfa, Gödörháza, Velemér, Viszák, Őrimagyarósd községeket. Ez utóbbi néhány falut Belső-Őrségként emlegetik.
Az őrségi falvak lakói, mint a király népe kiváltságokat élveztek, mert saját költségükön, saját fegyvereikkel védték a határt. Először V. István király adott önálló jogokat az Őrség népének 1270-ben, a Magyarósdi Őrállókhoz intézett kiváltságlevelében. A későbbi uralkodók ezen szabadalomlevelet megerősítették, valamint részletes adományozási, kiváltsági és nemzetiségi levelet, nemesi kiváltsággal adományoztak a családoknak (IV. László király 1286. április 6-án, I. Ferdinánd király 1536. június 13-án, I. Lipót király 1595.március 22-én).
IV. László adománylevele a következő neveket tünteti fel: Theöreo, Cseörgeő, László, Latzó, Bartha, Thamaskó, Balog, Pap, Zsoldos, Bakos, Apáthy, Benkő, Keöserű, Paszkancza, Balla, Farkas, Kálmán, Siska, Thot, Zabo, Kováts, Kultsár, Dávid, Baxa, Kósa, Gergóch, Czigán, Galambos, Babos, Veöreös, Nemes, Narcz, Baraska, Sohár, Bitha, Fodor, Bedők, Zobor, Guba, Antal, Orbán, Jenese, Németh, Horváth, Páll, Ásók, Berkes, Krissa, Keönie, Gieörky, Imre, Csipán, Illés, Botskay, Sania, Róka, Biró, Jánoskó, Jankó, Tüske, Eör, Ábrahám, Forgian, Lukács, Büky, Kardos, Zép, Kapornaky.
A régi oklevelekben szereplő családnevek még ma is megvannak. Az Őrség területén a lakosság folytonossága soha nem szűnt meg, életét nem zavarta meg sem a tatárdúlás, sem a török és a kuruc-labanc háboú. Az őrségiek nem voltak jobbágyok, saját önkormányzatuk volt. Szabadságukat a XVIII. század közepén a Batthyány grófok erőszakkal vagy fondorlattal akarták elvenni. Az őrségi nép azonban soha nem nyugodott bele abba, hogy kiváltságaikat semmibe vegyék, tiltakoztak, pereltek. A több mint 150 évig tartó pereskedés nem hozott eredményt. II. Rákóczi Ferenc ugyan felújította a kiváltságaikat, de a szabadságharc leverésével mindezt elvesztették, s csak az 1848-as jobbágyfelszabadítás orvosolta sérelmüket.
Bajánsenyén a XIX. sz. második felében fellendült a mező- és erdőgazdálkodás, valamint jelentős a faipar, a századforduló után pedig a vasút, a téglagyár létesítése növelte a község szerepét a vidéken.
A XX. Sz. eleji változások az Őrségben is az életforma átalakulásához vezettek. Az I. világháború során a községből összesen 80 fő vonult be és vett részt a háborúban. Rövid békés időszak után kitört a II. világháború, 1941-42-ben mind több katonaköteles férfi került ki a keleti frontra.
A község békés életét a későbbiekben az 1950-ben történt kitelepítések zavarták meg.
1939-ben Kotormányt Dávidházához csatolták, 1950-ben Dávidháza és Bajánsenye községeket egyesítették Bajánsenye néven. Ezt követően fokozatos fejlődés, lakosságnövekedés jellemezte a falut.
Természeti adottságok
Vas megye délnyugati sarkában, 3 országhatár találkozásánál terül el az Őrség, mely természetileg, történelmileg és néprajzilag az egyik legérdekesebb magyar tájegység. Dombok-völgyek, kiterjedt, vadban gazdag fenyő-, bükk-, tölgyerdők, üde rétek-legelők gyönyörködtetik látogatóit.
Érdekes a táj építészeti, néprajzi karaktere is. Egyedülálló településformája a szeres település: kisebb házcsoportok a dombtetőkön, lazán, szórtabban, a folyó- és patakvölgyekben füzérszerűen helyezkednek el.
Bajánsenye a tájegység második legjelentősebb települése a Kerka-patak tágasabb völgyében és a tájegységen belül az ún. Belső-Őrség gazdasági-kulturális központja.
A község a Kerka bal partján, kis faluhoz képest hosszan húzódik. Tagoltsága mutatja a községrészek elkülönülését. A nemzetközi közúti határátkelővel rendelkező község Körmendtől és Szentgotthárdtól közel egyforma távolságra, 30 km-re, a megyeszékhelytől 63 km-re fekszik. A határátkelő miatt jelentős forgalom megy át a falun, a szlovén vasút megépítése pedig még inkább emelte közlekedésföldrajzi jelentőségét. A Kerka teraszos völgye alig tagolt dombsági tájat alkot, mely délkelet felé lejt. A felszín alatt értékes ásványkincs, a nemrég feltárt földgáz húzódik meg.
A község éghajlata a mérsékelten hűvös, mérsékelten nedves típusba tartozik, 1850 óra éves napfénytartalommal, 9 0C éves középhőmérséklettel, valamint 800 mm körüli csapadékkal.
Ami a talajokat illet, a pszeudoglejes barna erdőtalajok mellett a folyóvölgyben megjelenő réti és öntéstalajok sem sokkal jobb termőképességüek.
Nevezetességei
* Nemzeti park
* Múlt századi parasztporta (skanzen)
* Halastó
* Református templom
* Katolikus plébániatemplom
Cím: Bajánsenye Vörösmarty u. 13/a
Tel: +36 (94) 444-005
E-mail: [email protected]
Web: http://www.bajansenye.hu/
