Liptai Claudia kórházba ment, mert hatalmas fájdalmai voltak, akkora a baj, hogy bent is fogták.

A Sztárban sztár All Stars zsűritagja kórházba került: az élet nem mindig habostorta. Tegnap még nem gondoltam volna, hogy a mai napot már egy kórház vendégszeretetében élvezem. A betegségem egy héttel ezelőtt kezdődött.

A diagnózis: övsömör. Aki már átélte ezt a betegséget tudja, hogy döbbenetes, semmihez sem hasonlítható fájdalommal jár. Sajnos a sima gyógyszerek nem hatottak eléggé. Őszinte leszek, a hétvégi két élő műsorban néha voltak számomra embert próbáló pillanatok. De valahogy mi úgy működünk művészek, hogy bekapcsol a piros lámpa és az adrenalin mindenen átsegít

 – írta közösségi oldalán.

„De mára egyértelművé vált, hogy muszáj ezt komolyabb körülmények között gyógyítani. Előre és utólag is köszönöm minden orvosnak, ápolónak aki segített, komolyan vett és törődik velem.Ilyen helyzetben legalább annyira fontos a pszichés segítség és a megnyugtató válaszok. Most egy pár napig türelemmel kórházban leszek. De aztán remélem a hétvégére ismét újult erővel ott ülök a zsűri pultban” – folytatta a posztot.

bulvár
Liptai Claudia úgy tervezi, hétvégén már újra a képernyőn lesz

„Még egy nagyon fontos döntést meg kellett hoznom. Egyértelművé vált, hogy a héten a Játékszínben nem tudom eljátszani Molly szerepét a Hölgyválaszban. Ezért ma és holnap elmaradnak az előadások szerdán,csütörtökön, pénteken pedig beugrással oldja meg a színház. Köszönöm a nézők megértését és előre is nagyon sok sikert kívánok a kollégáknak! Mindenki vigyázzon magára!” – idézte az Origo Liptai Claudiát.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Forrás

Hirmagazin.eu

Előző150 fő tatai katona érkezett a Dunához – kép, videó..
KövetkezőOrbán Viktor a gátakon.., a miniszterelnök lemondta külföldi útjait a haza árvízhelyzet miatt..
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza