Bács Ferenc Kossuth- valamint Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész. A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet befejeztével 1960-ban a Marosvásárhelyi Nemzeti Színháznál kezdet dolgozni. 1977-ben jelentős év volt számára, hiszen ekkor családostól áttelepült Magyarországra. Kellemes orgánumú, határozott egyéniség, szerepeit kivétel nélkül méltósággal, visszafogottan formálja meg.
Lássuk, mit mond ő maga a kitüntetéseiről, megbecsülésről, életéről: „Határtalanul boldog voltam minden kitüntetés miatt, soha nem számítottam rájuk, sem a Jászai Mark, sem a Magyarország Érdemes és Kiváló Művésze vagy legutóbb a Kossuth-díjra. A szüleimnek, a tanáraimnak, a rendezőimnek, a kollégáimnak köszönhetem őket.
Erdélyből 1977-ben települtem át. Marosvásárhelyen olyan csodálatos tanárom. rendezőm volt, mint Harag György. Annak idején hétszer visszautasították az áttelepülési kérvényemet, de elhatároztam, mindenképpen Magyarországra megyek.
Hívott a Miskolci Nemzeti Színház, három évig vártak rám. Fenntartották a helyemet. Később Győrbe szerződtem, ahol eljátszhattam Görgey Artúr szerepét a Fáklyalángban. Majd Várkonyi Zoltán, a Vígszínház akkori igazgatója – háromórás beszélgetés után – elszerződtetett. Amikor úgy éreztem, hogy elmennek mellettem a nekem való szerepek, akkor átszerződtem a József Attila Színházba, majd a Nemzeti Színházba, ahol többek között a My Fair Lady Higgins professzorátjátszottam.
Egy időben szinte éjt nappallá téve dolgoztam. Rengeteget forgattam, tévéztem, szinkronizáltam. Hat éve nem vagyok színháznál, utoljára a Karinthy Színházban játszottam A New York-i páparablás című darabban a pápát. A Színek az életemből című önálló estemmel szinte az egész országot bejártam, emellett más önálló esteket is készítettem. A színészetben nincs korhatár, addig lehet csinálni, ameddig az ember beszelni és mozogni tud.”
Mindenkinek jólesik a megbecsülés, a dicsérő szó vagy egy bátorító tekintet. Meggyőződésem, hogy motiválással sokkal többet lehet elérni, mint korlátozással – nyilatkozta Illényi Katica előadó- és hegedűművész a megbecsülésről. Három évvel ezelőtt Liszt Ferenc-díjban részesültem, ami a zenésztársadalom, a kollégák elismerése. Az idei Érdemes Művész-díjat hatalmas megtiszteltetésnek tartom, nagyon sokat jelent számomra, mert megbizonyosodhattam arról, elismerik, hogy önálló műfajt teremtettem a klasszikus zene, az igényes könnyűzene és a dzsessz között – mondja a művésznő.
A díj átvételekor visszaidéztem magamban, hogy mennyi visszahúzó erővel kellett megküzdenem a pályám során, ám a legnagyobb szeretettel gondolok azokra, akik akadályozni próbáltak. Tőlük tanultam meg. hogy ne adjam fel, hogy tartsak ki az álmaim, a vágyaim mellett. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy csak arra hallgasson, amit a belső hangja diktál. Hányszor mondták nekem, hogy soha nem fogok megtanulni énekelni, szteppelni, hegedülni! Bár sok ajtót becsuktam magam mögött, mindig hittem abban hogy amit igazán szeretnék, az sikerülni fog – zárja gondolatait Illényi Katica.
Fidelio, YouTube, kép: mno.hu
Forrás: delina
