7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldAzonosították a párizsi terroristák három lakását Belgiumban

Azonosították a párizsi terroristák három lakását Belgiumban

forrás: MTI

Három lakást azonosítottak a rendőrök Belgiumban, amelyeket a tavaly novemberi párizsi támadásokat elkövető öngyilkos merénylők béreltek közvetlenül a terrorakciókat megelőzően. Az egyikben „bombagyár” is működött – adta hírül nyilatkozatában a belga főügyészség szerdán.

A nyilatkozat szerint az egyik bérelt lakást a brüsszeli Schaerbeek városrészben, a másikat a dél-belgiumi Charleroi-ban, a harmadikat pedig az onnan alig pár kilométerre fekvő Auvelais városában azonosították a nyomozást végző hatóságok.

A főügyészség tájékoztatása szerint a schaerbeeki és a charleroi-i lakásokat álnéven vették bérbe és kézpénzzel fizették ki a bűnözők szeptember elején. Az auvelais-i lakást október elején vették birtokba a merénylők.

Azonosították a párizsi terroristák három lakását Belgiumban
EPA/LAURENT DUBRULE

A nyilatkozat szerint az egyik gyanúsított, Mohammed B. autója vezette nyomra hatóságokat. Az autót mindhárom lakás közelében látták várakozni, ahogy azt a gépkocsit is, amelyet később a merényletekhez használtak a terroristák.

Rendőrségi források szerint a schaerbeeki bérelt lakásban robbanóanyagokat is előállítottak. Ott készítették el a robbanóöveket a november 13-i párizsi merényletek elkövetőinek.

Belga sajtóhírek szerint a schaerbeeki „bombagyárat” december 9-én fedezte fel a rendőrség. A lakásban triaceton-triperoxid (TATP) nyomait találták meg, valamint három, robbanószer tárolására alkalmas, kézzel készített övet. A helyszínen a magát Yassine Baghlinak is nevező, belgiumi születésű Salah Abdeslam ujjlenyomatát is megtalálták.

Hatósági tájékoztatás szerint az egyik lakásban azonosították Bilal Hadfi, az egyik párizsi öngyilkos merénylő DNS-eit. A charleroi-i lakásban pedig Hadfi és az egyik főszervező, Abdelhamid Abaaoud ujjlenyomatait is megtalálták.

Abaaoud volt az, aki a merényleteket követően, november 18-án Saint-Denis-ben, Párizs jobbára bevándorlók által lakott északi külvárosának egyik lakásában rendőrségi akció során halt meg. A rajtaütésben rajta kívül az egyik merénylő unokatestvére, Hasna Ait Boulahcen és egy, a lakásban tartózkodó, azonosítatlan fiatalember is meghalt.

 

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem