Home Szabadidő Bulvár Azonnal hívta Korda György telefonon, hogy kell a válási papír. Hihetetlen, pedig...

Azonnal hívta Korda György telefonon, hogy kell a válási papír. Hihetetlen, pedig megtörtént..

Így vált el Korda György és Balázs Klári. De egymásért tették.

A Korda-Balázs házaspárt korábban a Best magazin újságírója kísérhette el Bécsbe, a kedvenc helyükre, ahová romantikázni járnak. Az út alatt bőven volt idő a beszélgetésre. A megismerkedésük is szóba került.

Klárika így emlékszik rá: „Másodéves tanuló voltam, amikor megismerkedtünk, nyomult is, de akkor nem volt aktuális.” Férje sem tagadja, hogy bizony már akkor kinézte magának a csinos lányt, aki a Skála együttessel lépett fel. „Először a Fészek Klubban környékeztem meg, de azt mondta, hazamegy. Egy évvel később a Magyar Rádióban találkoztunk, megint megpróbáltam, de inkább megint hazament. Végül Szombathelyen egy műsorban léptünk fel, de onnan éjfélkor már nem tudott hazamenni.”

Klárika minden részletre pontosan emlékszik: ’1980 nyara volt, Gyuri nagyon belehúzott. Előadás előtt átölelte a vállamat, belenézett a szemembe és azt mondta:

„Klárika, én téged szeretlek.”

Megcsókoltuk egymást, és indultunk a színpadra – meséli az énekesnő, és elárulta, nem sokkal később jött is a lánykérés.

„Három hete laktam nála, amikor megkérdezte, mikor válok el, mert feleségül akar vanni, nem szeretnőnek szán. Elkezdtem intézni, de nem csak én voltam papíron házas, hanem ő is. Belekezdtünk az anyakönyvvezetőnél, aki szólt, hogy az áll a vőlegényem igazolványában, hogy házas! „Legalább húsz éve elváltam, méltatlankodott Gyuri, aki négy hónapig volt nős évtizedekkel korábban, Kovács Iby operettprimadonna volt a neje. Azonnal hívta telefonon, hogy kell a váláspi papír, mert nősülni akar.

blikkruzs

Hirmagazin.eu

ElőzőMiniszterelnökünk népszerűségi indexe az egekben! Értékelik a magyarok Orbán Viktor Miniszterelnökünk erőfeszítéseit a koronavírus idején..
KövetkezőFontos tanácsot adott Müller Cecília a karácsonnyal kapcsolatban
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás