Home Tudástár Technika, kommunikáció Az X jelöli a helyet – jön a JUNCTIONxBudapest

Az X jelöli a helyet – jön a JUNCTIONxBudapest

Junction Tokyo 2018 (Fotó: Hiraku Doi)

Idén először, végre Budapesten lesz a finn eredetű hackerverseny, a JUNCTION.

Junction Tokyo 2018 (Fotó: Hiraku Doi)

A 48 órás hackathon hagyományait (hack + marathon ötvözetéből) 2015-ben indították, Helsinkiből. A Junction az elmúlt három év alatt nemzetközi hírnévre tett szert. Európa legnagyobb hackathonján a 48 órák alatt több mint 1000 kihíváson dolgoztak a résztvevők, 5,000 lelkes fejlesztő, designer és vállalkozó bevonásával.

Az október 19-21. között a Millenáris Startup Campuson rendezett verseny célja, hogy két nap alatt, a csapatok helyi és multinacionális vállalatok valódi problémáira találjanak egyedi megoldásokat, melyeket az esemény végén szakértő zsűri előtt prezentálnak.

A JUNCTIONx formula – a fő esemény kistestvére –, a világ számos pontján már több alkalommal is sikeresen bebizonyította, hogy közel sem csak az eredeti másolata, és ez nem lesz másként Budapesten sem.

A 48-órás versenyre várják mindazok jelentkezését, akik szeretnék bizonyítani, hogy bár különböző területekről érkeznek (legyen az IT, design, business, vagy bármely egyéb szakterület), mégis ugyanúgy megvan bennük az a potenciál, ami később akár egy saját startup alapításához vezethet.

A megmérettetés során a versenyzők az eddig megszerzett tapasztalataik felhasználásával oldanak meg különböző feladatokat, valamint kreálnak olyan innovatív megoldásokat, melyek akár a mindennapjainkat is egyszerűbbé tehetik.

A magyar rendezvényre a jelentkezők közül 200, a világ több országából érkező fiatal kerül majd be.

Forrás: hirado.hu

ElőzőA hazaszeretet volt a „bűnük”! Oszd meg!
KövetkezőEgyre több uniós ország akarja megállítani az illegális migrációt
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás