20.5 C
Budapest
2022. augusztus. 15. hétfő

Az üzletek több mint egyharmadában találtak szabálytalanságot az ellenőrök

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Forrás: MTI

A kormányhivatalok munkatársai az ellenőrzött üzletek 38 százalékában találtak szabálytalanságot november 23. óta – mondta a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság főigazgatója kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Az üzletek több mint egyharmadában találtak szabálytalanságot az ellenőrök

Szente István közölte: az ellenőrök 634 kereskedelmi üzletben vizsgálták a fogyasztók érdekeinek betartását. Hozzátette, hogy a szabálytalanságok kis súlyúak voltak, az ellenőrzések pedig még egy hétig folytatódnak.

Az eladási árak feltüntetésénél 15 százalékban, míg az egységáraknál 25 százalékban fordult elő szabálytalanság. Az akciós eladási árak ellenőrzésénél 11, míg az akciós egységáraknál 10 százalék volt a szabálytalanság.

Közölte, tipikus eset, hogy a pénztárnál nem az akciós árat számítják fel. Ezek az arányok szinte megegyeznek a tavalyi kifogásokéval.

A szolgáltatások díjának feltüntetésénél viszont mindössze 6 százalék volt a szabálytalanság, ez egy éve még 24 százalék volt – ismertette az adatokat a főigazgató.

Az ellenőrök 558 próbavásárlást végeztek, ezek során 5322 terméket vásároltak. Jogsértést az esetek 12 százalékában – 69 vásárlásnál – tapasztaltak, a többletszámlázás 25 millió 866 ezer forintot tett ki.

Eddig 17 fényfűzért vizsgáltak a hatóság laboratóriumában, ebből 10 nem volt megfelelő. Folyamatban van 20 termék további vizsgálata, de ezeknél is hasonló eredmény várható – mondta.

A szaküzletekben és nagyáruházakban vásárolt fényfüzérekkel nem volt gond, a piaci és távol keleti boltok termékei veszélyeztetik a fogyasztók biztonságát – ismertette a biztonságot érintő vizsgálatról Szente István. Leggyakoribb hiba a villásdugó rossz szigetelése, illetve az, hogy a vezetékek kettős helyett csak egyszeres szigeteléssel rendelkeznek.

Vermes Bella, a hatóság szóvivője arra hívta fel a figyelmet, hogy a 10 ezer forintnál drágább műszaki cikkekre kötelező jótállási jegyet adni. Otthon ajánlott kipróbálni a terméket, mivel cserét csak 3 napon belül lehet kérni. Hibátlan terméket – például a színe vagy a mérete miatt – a kereskedő nem köteles visszacserélni. Amennyiben ezt ígéri, úgy a vásárló ezt írassa rá a számlára – javasolta a szóvivő.

Az internetes vásárlásnál viszont 14 napig indoklás nélkül lehet visszaküldeni a terméket, leszámítva például a romlandót, vagy az egyedi igény szerint készültet – tette hozzá Vermes Bella.

 

 

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

banner
onixmedia
Pannon Work

Kapcsolódó hírek

Tömegkarambol tegnap az M7-esen, akik a Balaton felől autóztak, későn értek haza..

Az útinform tegnap, a baleset után felhívta a közlekedők figyelmét arra, hogy aki teheti, a Balatonvilágos csomópontnál hajtson...

Megszólalt a magyar erdők felelőse: így dől el a fák sorsa

Az erdészeti, a természetvédelmi hatóság és a nemzeti parkok szakemberei a fakitermelés szabályozására vonatkozó rendelet módosítása után is...

Mára elég! Ugyanazt szajkózza mindenki – balesetek, megcsalás, kitálalt, elhunyt, rezsicsökkentés, okos tippek.., nem tippek kellenének, hanem okos intézkedések..

A Jó Isten is úgy teremtette a Földet, hogy az emberek vasárnap pihenjenek! Menjetek, kiránduljatok, vagy legyetek családi körben,...

Újabb brutális kutyatámadás történt: fékezhetetlen rotweilerek rontottak az ismert magyar harcművészre és lovára

Balogh Zsolt harcművész Facebook-oldalán számolt be arról, hogy amikor szokás szerint kilovagolt Dunakeszi külterületén lévő mezőkre, rotweilerek támadtak...
facebook