6.2 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekBelföldi hírekAz USA saját magát készül bokán rúgni

Az USA saját magát készül bokán rúgni

forrás: M1szemtől szembe

Az M1 Szemtől szembe című műsorában Amerika szerepét elemezték az Európában zajló bevándorlással kapcsolatban.

A műsorvezető feltette a kérdést: Amerika látja vagy okozza-e Európa bevándorlási problémáját?

A beszélgetés résztvevői úgy vélték, Amerika az Európában zajló népvándorlás megoldásához kevéssé járul hozzá. Több közel-keleti ország  Oroszország felé fordult, ami presztizsveszteséget okoz Amerikának, és az USA szorul ki ebből a térségből – mondták az elemzők.

Kifejtették azt is, hogy az iszlám  megerősödése felfokozta a népvándorlást, az emberek menekülnek az erőszak elől. Az afrikai, közel-keleti országokban nagy mértékben romlanak az életkörülmények, de többek szerint a problémákat ott kell orvosolni, ahol keletkeztek. A szakértők szerint a népvándorlás akár háborúhoz is vezethet.

Amerikára jellemző a kettős beszéd, egyrészt, hogy azt mondják, befogadónak kell lenni, másrészt Amerika határain is áll a kerítés – hangzott el a Szemtől szembe című műsorban.

Szemtől szembe M1

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work