A 6-3-as arányban meghozott döntés szerint a törvény sérti a fegyverviseléshez való alkotmányos jogot.

Alkotmányos alapjogra hivatkozva az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága megsemmisítette a fegyverviselési jogokat korlátozó New York-i törvényt.

A jogszabály előírta, hogy az engedélyt kérő lakosoknak „megfelelő okot” kell bizonyítaniuk a rejtett fegyverviseléshez, és azt, hogy „különleges vagy egyedi” veszélynek vannak kitéve. A New York-i tisztviselőknek mérlegelési jogkörükbe tartozott annak megállapítása, hogy valaki elég jó okot szolgáltatott-e arra, hogy lőfegyvert viseljen. Nem volt tehát elég, ha valaki azt állította, hogy meg akarja védeni magát vagy a tulajdonát.

A 6-3 arányban elfogadott döntés kimondja, hogy ez a követelmény sérti a fegyverviseléshez fűződő alkotmányos jogot, túl restriktív, így leszűkíti egy alapjog gyakorlását. Az ítélet megfigyelők szerint veszélyeztetheti más államok hasonló korlátozásait, és kiterjesztheti a fegyverviselési jogokat.

Az amerikai alkotmány 1791-ben elfogadott második módosítása úgy szól: „Mivel egy jól szervezett milícia szükséges a szabad állam biztonsága szempontjából, nem lehet a népnek a fegyverek birtoklásához és viseléséhez való jogát csorbítani.” 

Azóta jogi és társadalmi vita tárgya Amerikában, hogy ez csak a fegyveres testületekben szolgálók, vagy azon kívüli egyének jogairól is szól. A Legfelsőbb Bíróság 2008-ban úgy döntött: a fegyverviseléshez való jog egyéni jog.

Clarence Thomas, a hat fős konzervatív bírói többség nevében írva úgy ítélte meg, hogy az amerikaiaknak joguk van „általánosan használt” lőfegyvereket viselni személyes védelem céljából. Mint írta, a második alkotmánykiegészítés értelmében a fegyverviseléshez való jog nem „másodrendű” alkotmányos jog, nem lehet nagyobb korlátozásoknak kitenni, mint a Bill of Rights (az első tíz amerikai alkotmánymódosítás) többi garanciáit.

A Legfelsőbb Bíróság mostani döntése egy nappal azután született, hogy a fegyverhez jutás szigorításáról döntött az Egyesült Államok Szenátusa. A tervezet szövegét egy tíz demokratából és tíz republikánusból álló csoport véglegesítette. Az új jogszabály célja az Egyesült Államokban felerősödött fegyveres erőszak kezelése.

Forrás

SKYTING MAGAZIN