A magyar rendőrség adatai szerint csak a múlt héten közel ezer migráns próbált meg átjutni a határon.
Ez több mint ötszöröse annak, mint ahányan tavaly ugyanebben az időszakban próbálkoztak illegálisan átkelni Magyarország határainál. Csak pénteken kétszázharmincöt határsértőt fogtak el a szerb-magyar határon, de egyre többen próbálkoznak Romániából és Horvátországból is átjutni Magyarországra, így próbálva kikerülni a hátvédelem céljából felépített kerítést.
Magyarország déli és a keleti határnál még az ünnepek előtti időszakban sem pihenhetnek a rendőrök és a katonák, mivel 2015 óta nem próbálkoztak annyian illegálisan átjutni a határon, mint pénteken.
A legfontosabb feladat a biztonság garantálása
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 Ma este című műsorában elmondta, a határvédelem egyik legfontosabb feladata továbbra is a biztonság megteremtése.
Hozzátette, a magyar kormány komoly erőfeszítések tesz annak érdekében, hogy a karácsonyi ünnepségeket, családi együttléteket
a biztonság oldaláról is garantálja.
Kiemelte, ennek egyik fontos része a szigorú határellenőrzés.
Egyre nő a migránsok száma
„Ahogy a nyilvánosságra hozott adatokból is látszik, az idei év elmúlt néhány hónapjában ugrásszerűen megnövekedett az illegális bevándorlók száma” – mondta Bakondi György. Hozzátette: a görög szigeteken, a balkáni útvonalon több mint negyvenezren próbálkoznak naponta az unió belsejébe jutni.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója arra is felhívta a figyelmet, hogy a görög szigeten az említett negyvenezer főn kívül több mint százezer regisztrált migráns várakozik arra, hogy folytathassa útját Nyugat-Európa fele.
Bakondi György szerint lassú változás figyelhető meg az illegális bevándorlók állampolgári összetételében. Kiemelte, korábban inkább afganisztáni, pakisztáni, és iráni migránsok érkeztek, az
elmúlt hónapokban azonban a Szíriából érkezők száma növekedett meg ugrásszerűen.
Hozzátette, ez a helyzet arra késztetteti a magyar kormányzatot, hogy folyamatosan figyelemmel kísérje és elemezze azokat az adatokat, amelyeket a balkáni útvonalról diplomáciai úton be tud szerezni, hogy fel tudjon készülni minden esetleges fejleményre, változásra.
Újabb útvonalakat keresnek
Csak pénteken kétszázharmincöt határsértőt fogtak el a magyar határon. A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felhívta a figyelmet arra, hogy ez a számadat a szerb szakaszra vonatkozik.
Hozzátette, ebben az adatban nem szerepel azoknak a száma, akik a román határnál próbáltak átjutni Magyarországra. Bakondi György kiemelte, nem csak a szerb-magyar határszakaszon erősödött meg az illegális bevándorlás, jelentősen nőtt a Horvátországból és Romániából érkezők száma is. Bakondi György szerint ez azt jelenti, hogy az illegális bevándorlók
keresik azokat az új útvonalakat, lehetőségeket, melyek által kikerülhetik a magyar kerítést.
Kiemelte, a horvát-bosnyák határellenőrzésen túljutók egy része Szlovéniába tart, míg sokan a magyar határ fele veszik az irányt. Éppen ezért Magyarország határainál megerősítették a határvédelmet.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója azt is elmondta, hogy hatékonyan, a nemzetközi egyezményeknek megfelelően működnek együtt úgy a román, mint a horvát és szerb határellenőrző szervekkel.
Az Európai Bizottság céljának tekinti a migrációs probléma megoldását
Már 2019 második felében is érzékelhető volt a fokozódó migrációs nyomás Magyarország és Európa határainál, ami 2020-ra csak tovább fog erősödni. Hiába állítják az ellenkezőjét balliberális véleményformálók, az elkövetkezendő évtizedekben most még elképzelhetetlen méreteket fog ölteni a bevándorlás.
A magyar kormány 2015 óta folyamatosan arra hívja fel az európai vezetők figyelmét, hogy a migráció jelentette veszélyekkel hosszú távon kell számolni.
Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő elmondta, ha végigolvassuk a Von der Leyen által kiadott dokumentumokat, világossá válik számunkra, hogy az Európai Bizottság elnöke céljának tekinti a migrációs probléma megoldását. Hozzátette, Von der Leyen többször is hangoztatta, hogy a bizottságának
célja, hogy 2020 első harmadára az illegális bevándorlókat visszatoloncolják a kibocsátó országokba.
Ám a biztonságpolitikai szakértő szerint ez lehetetlen, hiszen a migránsok könnyen el tudnak tűnni a szürke és fekete gazdaságban.
Nógrádi György szerint egyre több uniós tagország ébred rá a migráció problémára. „Ez már az európai uniós választásokon is meglátszott, hiszen a unió vezetősége ideológiailag valamelyest eltolódott a jobboldal felé, csak egyelőre nem olyan mértékben, mint ahogy azt a legtöbben várták, a meghatározó migránspárti politikusok közül többen is háttérbe szorultak az unión belül” – mondta a biztonságpolitikai szakértő.
A címlapfotó illusztráció.
M1, hirado, Hirmagazin.eu