0.6 C
Budapest
2023. december. 7. csütörtök

Az tuti, hogy ez volt a világ legrosszabb első randija

Dátum:

Megosztás:

Érthetetlen, miért gondolta azt a férfi, hogy ez jó program lesz első randira.

Öt évig tartó börtönbüntetésre ítéltek egy amerikai férfi, aki egy első randin rabolt ki egy bankot, arra kényszerítve a vele életében először találkozó nőt, hogy segítsen neki a menekülésbenjelentette a helyi sajtó. Christopher Castillo büntetéséről azután döntöttek, hogy bűnösnek vallotta magát fegyveres rablás, öt rendbeli testi sértés valamint rendőr elleni tettlegesség vádjában, amiket mind az első randevú alatt követett el.

Illusztráció (Fotó: pixabay.com)

A férfi egy netes társkeresőn keresztül ismerkedett meg az esetről szóló hírekben meg nem nevezett, Massachusetts államban élő nővel, aki az első találkozásukra autóval ment el érte szülei házához. A nő elmondása szerint a férfi már az autóban elkezdett bort inni, majd amikor North Attleboro városában egy bank közelébe értek, arra kérte, hogy álljon félre.

Castillo bement a bankba, otthagyva az autóban a nőt, majd pár perc múlva rohanva érkezett vissza, a kezében egy napszemüveggel, kalappal, egy fegyverrel és ezer dollárral. Majd ráparancsolt a nőre, hogy „rohadt gyorsan induljon el”.

A rémült nő nem ellenkezett, és elindult vele, de amikor látta, hogy egy rendőrautó üldözi őket, azonnal félreállt, és eltávolodott autójától. Castillót végül a rendőrök rángatták ki a járműből, miközben a férfi megpróbált ellenállni, és le is köpte a rendőröket. Az autóban meg is találták a bankrabláshoz használt kellékeket, valamint a férfi tárcájában a bankban neki átadott ezer dollárt is.

A férfi három évig fog ülni egy állami börtönben a bankrablás miatt, valamint két évig egy megyei büntetés-végrehajtási intézetben, a letartóztatás közben tanúsított ellenállás, és a rendőrök leköpése miatt.

Forrás: Ripost / Hirmagazin.eu

Hirdetés

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner
securiton-tűzvédelem

Kapcsolódó hírek

Scott Adkins: Tökéletes célpont 2 – videó

A második részben is folytatódik az embervadászat. Ezúttal Burma dzsungeleiben és Thaiföldön. A visszavonult harcmûvész Wes Baylor (Scott Adkins),...

Videóra vettek egy horrorisztikus keddi gázolást Solymáron, keresik a sofőrt

A német rendszámú BMW-s sérült kocsival, fékezés nélkül hajtott tovább. A rendőrség a lakosság segítségét kéri. Két embert gázolt...

A babérlevél antioxidánsként segíti a vesék egészségét

Napjainkban is sokan használnak a húsételek készítésekor, sütésekor babérlevelet. A kutatási eredmények azt mutatják, hogy nagyon sok előnnyel...

Konyhai- és háztartási gépeket adományoztak rászorulóknak! Nemes cselekedet, köszönjük a rászorulók nevében is!

Nélkülöző családok juthatnak a mindennapi életet megkönnyítő készülékekhez Budapest, 2023. december 6. – Konyhai kisgépeket adományozott a Sencor magyarországi...