Home Főhírek Belföldi hírek Az összes velencei-tavi szabadstrand látogatható

Az összes velencei-tavi szabadstrand látogatható

forrás: MTI

A gárdonyi önkormányzat megfellebbezte a szabadstrandjainak működését felfüggesztő határozatot, a velencei önkormányzat pedig megkapta a szabadstrand működtetéséhez szükséges engedélyt, így a nyár végéig az összes velencei-tavi szabadstrand látogatható.

hirmagazin_2015-08-07_145507
Tóth István, Gárdony polgármestere az MTI-nek pénteken elmondta: az önkormányzat július 5-én, a “főszezon nyitányakor” kapta meg az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) határozatát, amelyben a hatóság a város szabad partszakaszain működő strandok – szabadstrandok – bezárására szólított fel.

Az önkormányzat megfellebbezte a határozatot, ami azt jelenti, hogy augusztus végéig ezek a fürdőhelyek is látogathatók – közölte. Hozzátette: formai és tartalmi fenntartásaik is vannak a határozattal szemben. A velencei önkormányzat MTI-hez eljuttatott tájékoztatása szerint a velencefürdői szabadstrand megkapta a működéshez szükséges hatósági hozzájárulást, a 70 méteres partszakaszt fürdőhellyé nyilvánították.

A kormányhivatallal szoros együttműködésben, az önkormányzat, a Velencei-tavi Tófelügyelőség és a terület üzemeltetője vállalta a hiányzó feltételek megteremtését, így péntektől a szabadstrand a hatályos jogszabályoknak megfelelően üzemel, és várja a vendégeket.

A strand vízminősége bakteriálisan kiváló, a helyszínen biztosítottak a higiénés feltételek, továbbá a biztonságos fürdőzéshez szükséges eszközök is rendelkezésre állnak – közölték. Múlt pénteken az M1 esti Híradójában egy ÁNTSZ-határozatra hivatkozva azt közölték, hogy a hatóság bezáratta az összes Velencei-tavi szabadstrandot.

Ezt másnap több érintett cáfolta. A Fejér Megyei Kormányhivatal szombaton arról tájékoztatott, hogy három Velencei-tavi szabadstrandnak nincs engedélye, emiatt a járási hivatal felfüggesztette ezek működését. A három érintett fürdőhely a gárdonyi Pisztráng utcai strand, a közigazgatásilag Gárdonyhoz tartozó agárdi Tini Strand, valamint a Velencéhez tartozó velencefürdői Cserje utcai strand.

Müller Cecília megyei tiszti főorvos szombaton az MTI-nek felidézte: a strandokra vonatkozó szabályozás értelmében a fürdőszezon előtt a tulajdonosoknak fürdőhely-kijelölést kell kérniük. Ezután a működtetőnek fürdővíz-használati engedélyt kell kérvényeznie, ennek keretében vízminőség-vizsgálatot végeznek, a partszakaszon pedig ellenőrzik a közegészségügyi és biztonsági feltételeket: az illemhelyek, szeméttárolók, elsősegélynyújtó helyek, mélyvízre figyelmeztető bóják meglétét.

 

Exit mobile version
Megszakítás