14.5 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekBelföldi hírekAz Országgyűlés elfogadta a békepárti határozatot

Az Országgyűlés elfogadta a békepárti határozatot

Az Országgyűlés 130 igen, 24 nem szavazattal, tartózkodás nélkül elfogadta a Fidesz–KDNP által benyújtott, az orosz–ukrán háború egyéves évfordulójáról szóló békepárti határozati javaslatot, amelyben a parlament egyebek mellett kifejezi elkötelezettségét a béke mellett, elítéli Oroszország katonai agresszióját, és elismeri Ukrajna jogát az önvédelemhez.

Emellett felhívják a kormány figyelmét, hogy továbbra is minden lehetséges módon folytassa az Ukrajnából menekültek segítését, és rámutatnak arra, hogy a katonai konfliktus súlyosan érinti a kárpátaljai magyar közösséget. A határozat azt is tartalmazza, hogy a Brüsszelben elfogadott szankciók nem csillapították a háborút, sőt a szankciók eredményezte magas energiaárak megfizetésével Oroszország háborúját finanszírozza Európa.

Rögzítik, hogy a fegyverszállítások és szankciók helyett mielőbbi béketárgyalásokra van szükség. A határozatban továbbá a magyar közéleti szereplőket, hogy tartózkodjanak az olyan politikai akcióktól és megszólalásoktól, amelyek Magyarország háborúba sodródását eredményezhetik.

A Gyurcsány Ferenc vezette baloldal nem támogatta a kormánypárti előterjesztést, ami a korábban lefolytatott parlamenti viták alapján szinte biztosra vehető volt. Gyurcsány Ferencék nem nyomtak semmilyen gombot, ide kattintva pedig azoknak a képviselőknek a névsorát olvashatja, akik nem szavazták meg a békepárti határozatot.

Borítókép: Országgyűlés (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Forrás

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

Pannon Work