7.3 C
Budapest
2024. március. 29. péntek
HomeFőhírekKülföldAz oroszok szerint egyre jobban terjed a nácizmus

Az oroszok szerint egyre jobban terjed a nácizmus

Oroszország úgy látja, hogy a nácizmus egyre több európai országot kerít hatalmába

– mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Nemzetközi Ruszofil Mozgalom alapító kongresszusának moszkvai megnyitóján.

„Nemcsak neonácizmust látunk, hanem azt is, hogy a közvetlen nácizmus egyre több európai kerít hatalmába. Látjuk, ahogy a szemünk előtt rombolják le a történelmet, rombolják le a szent emlékműveket, amelyek egyébként nemcsak a Szovjetunió népei katonáinak állítanak emléket, hanem amelyeket a nagy háborúban velünk együtt harcoló szövetségesek tiszteletére állítottak, legyenek franciák, csehek, szlovákok, más népek” – mondta.

Lavrov hangoztatta, hogy a Nyugat háborúra kényszeríti Oroszországot, mert világuralmának akadályát látja benne.

Miközben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Washingtonban köszönetet mondott Joe Biden amerikai államfőnek azért, hogy Európát segített „megszabadítani az orosz energiafüggéstől”, az energiaigények kielégítésének költsége „több mint háromszorosára nőtt” – mondta az orosz külügyminiszter. Szerinte a Nyugat hibrid háborújának egyik célja Oroszország démonizálása a világ közvéleményében, egyebek között azzal, hogy Moszkvát teszi felelőssé az energiaárak emelkedése miatt.

„Az angolszász világ az AUKUS típusú blokkstruktúrák létrehozásával, a NATO katonai infrastruktúrájának ázsiai előmozdításával egy nagyon komolyan veendő, sok-sok évre szóló konfrontációt jelent be. Mert nem látom, hogy a nagy ázsiai civilizációk hogyan fognak ehhez „tisztelegni”, ahogyan az Európai Unió, sajnos, megtette, hogyan fognak szófogadóan engedelmeskedni Washington és más angolszász kollégák terveinek” – fogalmazott Lavrov.

„Mi nem igyekszünk senkit sem visszatartani jogos érdekeinek érvényesítésétől, de amikor azt hangoztatják, hogy az egész világot alá kell rendelni, mondjuk, az észak-atlanti szövetségnek, és már Ázsia az a terület, ahol neki (a Nyugatnak) kell mindenkinek parancsolnia, akkor nem hiszem, hogy az orosz népben és a világ civilizációinak túlnyomó többségében rejlő igazságérzet megteheti, hogy ne hallassa súlyos szavát” – tette hozzá.

A tárcavezető szerint a ruszofília értéke abban rejlik, hogy Oroszország „senkit nem hív szent háborúra a Nyugat, a keresztes lovagok és bárki más ellen”. Az orosz diplomácia vezetője kifejezte abbéli meggyőződését, hogy

a Nyugat széles körű kampányt indít majd a ruszofil mozgalom támogatóinak lejáratására,

és mindenért Moszkva „mesterkedéseit” fogja hibáztatni, ahogy ezt a közelmúltbeli moldovai és georgiai eseményekkel kapcsolatban tette.

Hangsúlyozta a népek barátságát előmozdító hagyományok fontosságát. Ezek szerinte „ma nem üres szavak”, ahogy nem voltak a Szovjetunió idején sem, „de ma az emberekhez való emberséges viszonyulás az egész bolygón időszerűbb, mint valaha, ma a diktátum minden megnyilvánulásával szembeni fellépés szükségessége időszerűbbé vált, mint valaha”.

„Az az álláspont, amelynek lényege, hogy csupán azért, mert valaki szereti Oroszországot, vagy akár csak azért, mert nyilvános helyen oroszul beszél, ki kell közösíteni, egyáltalán nem tükrözi a mi értékeinket, a mi módszereinket” – mondta az orosz külügyminiszter.

Nyitókép: MTI/AP/Alekszandr Zemljanyicsenko

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem