Régebben azt hittem, hogy a világos érvelés, az értelem és az elemzés a megfelelő módszer, de ezek mit sem érnek az öleléshez képest.
Az embernek szüksége van arra, hogy fontos legyen. Ez az egyik legalapvetőbb emberi igény. Ha valakivel nem törődnek, annak az élete hanyatlásnak indul. Ha nem érzi, hogy fontos valakinek – legalább egyvalakinek -, akkor az egész élete jelentéktelenné válik. Ezért a szeretet a lehető legjobb terápia. A világnak pedig azért van szüksége terápiára, mert hiányzik belőle a szeretet.
Egy igazán szeretetteljes világban nem lesz szükség terápiára: a szeretet önmagában elég; sőt, több is, mint elég. Az ölelés a szeretetnek, a melegségnek, a másikkal való törődésnek csak a megnyilvánulása.
Pusztán az az érzés, hogy a másikból melegség árad feléd, már bőven elegendő ahhoz, hogy kiűzze belőled a betegségeket, és hogy felolvassza a jéghideg egódat. Ettől a feléd áradó melegségtől újra gyermekké leszel.
A pszichológusok ma már pontosan tudják, hogy ha egy gyermeket nem dédelgetnek, nem puszilgatnak, akkor nem fejlődik megfelelően. Ahogyan a testnek élelemre van szüksége, ugyanúgy kell a léleknek a szeretet. Kielégítheted a gyermeknek minden fizikai szükségletét, megadhatsz neki minden kényelmet, de ha nem öleli meg senki, nem lesz belőle teljes értékű ember. Mélyen belül nagyon szomorú lesz, elhagyatottnak, elutasítottnak, mellőzöttnek fogja érezni magát egész életén keresztül. Etették, öltöztették, de valójában nem gondoskodtak róla.
Újszülötteken megfigyelték, hogy valódi testi kontaktus nélkül a gyermek annak ellenére elkezd zsugorodni, hogy egyébként minden más fizikális igényét kielégítik. Akár bele is halhat! Ha testileg minden gondoskodást megkap, de a szeretetet még csak távolról sem ismerheti meg, akkor elszigetelődik, elveszíti minden kapcsolatát a létezéssel.
A szeretet az, amiben egymáshoz kapcsolódunk
Olyan ez, mint a lélegzet: az a testnek alapvető fontosságú – ha abbahagyod a lélegzést, meghalsz. Ilyen a szeretet is: ez az ember belső lélegzése. A lelket a szeretet tartja életben.
Az elemzés itt nem segít. Az értelmes, világos beszéd, a tudás, a szakértelem nem használ. Tudhatsz te mindent a terápiáról, amit csak tudni lehet róla, lehetsz akármilyen szaktekintély, ha nem ismered a szeretet művészetét a terápia csodájának mindig csak a felszínén maradsz. Abban a pillanatban, hogy elkezdesz együtt érezni a pácienseddel, azzal a betegeddel, akin látod, hogy szenved…”százból kilencven esetben azért szenvednek az emberek, mert soha nem szerette őket senki igazán. Ha tehát megérzed a páciens szeretetéhségét, és ha képes vagy betölteni a benne tátongó űrt az őszinte együttérzéseddel, akkor a páciens állapotában szinte azonnal lenyűgöző változás következik be.
A szeretet minden bizonnyal a leghatékonyabb terápiás módszer.
Sigmund Freud ettől nagyon félt… annyira, hogy az ölelés nála szóba se jöhetett. Még csak arra sem volt hajlandó, hogy szemtől szembe üljön a beteggel, mert attól félt, hogy miközben meghallgatja az illető problémáit, megismeri a félelmeit, egy idő után talán elkezd valami szimpátiát érezni iránta. Esetleg könnybe lábad a szeme, sőt talán el is sírja magát, netán egy óvatlan pillanatban még meg is fogja a szerencsétlen páciens kezét! Annyira félt a terapeuta és a páciens között kialakuló bármilyen szeretetteljes kapcsolattól, hogy ennek elkerülésére külön módszert dolgozott ki: a páciensnek le kellett feküdnie egy kanapéra, a terapeuta pedig a kanapé mögött ült, hogy ne is lássák egymást.
Nagyon fontos tudni, hogy a szeretet azáltal növekszik, hogy szemtől szembe látjuk egymást.
Forrás: reiki.timba.biz
