Az országgyűlési képviselők mandátumából eredő jogon való túlterjeszkedés miatt az MTVA feljelentést tett a rendőrségen a közmédiánál demonstráló ellenzéki képviselők miatt – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint országgyűlési képviselői jogaikra hivatkozva lépett be az MTVA épületébe vasárnap este több ellenzéki politikus, élükön Hadházy Ákossal. A volt LMP-s, most független képviselő először azt mondta, információt akarnak kérni, majd azt hangoztatta, „be kell őket engedni a szerkesztőségbe, mert élőben akarják elmondani nyilatkozatukat”.

Az MTVA biztonságért felelős vezetője felhívta az ellenzéki politikusok figyelmét: „az a joguk, hogy beléphetnek az intézménybe, nem egyenlő azzal, hogy zavarhatják az ott folyó munkát”. A biztonsági vezető többször is figyelmeztette a politikusokat: az MTVA közérdekű üzem, így nem léphetnek be sem a stúdióba, sem a szerkesztőségekbe.

Az ellenzéki politikusok azzal próbálták „megzsarolni” az MTVA-t, hogy amennyiben nem teljesül a kívánságuk, akkor majd „bejön” az utcáról több ezer dühös ember.

Mindeközben az utcán kövekkel, üvegekkel dobálták a rendőröket, egyiküket csaknem felgyújtották – olvasható a közleményben.

A politikusok az egész éjszakát az MTVA gyártóbázisán töltötték, hamis tűzriadót csináltak, ajtókat nyitogattak, igyekeztek bejutni az elzárt területre. Végül a műsorelőkészítés egyik helyiségében éjszakáztak, s mindezt közvetítették a közösségi médiában. Több alkalommal kilátásba helyezték, hogy a tiltás ellenére is be kívánnak menni a stúdiókba – írták.

Reggel a képviselők ismét megpróbáltak bemenni a munkaterületekre. Rendszeresen zaklatták az MTVA munkatársait, a folyosókon kergették a dolgozni érkezőket. Hadházy Ákos megpróbált egy lépcső korlátján átmászva üzemi területre behatolni. A biztonságiak figyelmeztették, felszólították, de nem állt el szándékától, végül a belekapaszkodó Szél Bernadettel együtt eltávolították az épületből – írták.

„A képviselők viselkedése, fenyegető magatartása félelmet keltett a közmédia munkavállalóiban” – fogalmazott közleményében az MTVA, hozzátéve: „folyamatos, igaztalan vádaskodásaikkal, csúsztatásaikkal megpróbálták lejáratni az intézményt”.

Tüntetők egy csoportja vasárnap délután a Hősök teréről a III. kerületi Kunigunda utcába, z Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) épületéhez vonult.

Több ellenzéki képviselő még vasárnap este bement az épületbe azzal a céllal, hogy követeléseiket beolvassák a közmédiában. Közülük többen – köztük Hadházy Ákos és Szél Bernadett független országgyűlési képviselő, Kunhalmi Ágnes, Ujhelyi István és Szanyi Tibor szocialista képviselő, Ungár Péter, az LMP képviselője, Stummer János és Varga-Damm Andrea jobbikos képviselő, Bősz Anett, a Liberális Párt tagja, Vadai Ágnes és Varju László, a Demokratikus Koalíció politikusa – az éjszakát is bent töltötték.

Hétfőn reggel Hadházy Ákos összetűzésbe került az MTVA biztonsági embereivel, ezt követően őt és Szél Bernadettet kivezették az épületből. Több ellenzéki képviselő jelenleg is a közmédia épületében, illetve az épület előtt tartózkodik.

(Forrás: MTI)

Forrás: Blikk.hu

Fotó: Blikk