Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Az ivócimborák összejöttek, ugrott a jogsi

Az ivócimborák összejöttek, ugrott a jogsi

A Viszkis tudja, hogy hibát követett el Szegeden / Fotó: RAS-archívum

Lekapcsolták a zsaruk a Viszkist: ittas vezetésért elvették a jogsiját

A Viszkis tudja, hogy hibát követett el Szegeden / Fotó: RAS-archívum

Szeged — Ittas vezetésért bevonták Ambrus Attila (50) jogosítványát – tudta meg a Blikk. A Viszkis nem tagadta a Blikk értesülését, miszerint a múlt hét végén vidéken állították meg őt a rendőrök, majd szondáztatták, s szinte azonnal el is vették a jogosítványát.

„Remélem, a hátralévő életem is menni fog gyorshajtás, ittas vezetés, bankrablás nélkül, mert a szabadságnál nincs jobb dolog. A nőkön kívül” – nyilatkozta öt éve a Viszkis a Best magazinnak.

Bár azóta megházasodott és nem is rabolt bankot, úgy tűnik, nem sikerült tartania magát ahhoz, hogy ittasan nem ül a volán mögé. Szegeden vendégeskedett ugyanis egy hete egy fesztiválon a Viszkis, itt követte el a nagy hibát. Nem merte autóját a Tisza partján hagyni, úgy gondolta, hiába fogyasztott alkoholt, pár száz métert mégis vezet.

– Három napig voltam egy rendezvényen, szombatról vasárnapra pedig az autómat akartam átvinni a szállásomra, mert nem akartam ott hagyni, ahol parkoltam, mivel ott már nem őrizték – kezdte a Blikknek a Viszkis, aki hozzátette: ivott, de nem volt részeg.

– Két pálinkát, azaz két felest ittam még este, az igazoltatás pedig másnap hajnalban történt. Nem arról volt szó, hogy mattra ittam magam, nem voltam részeg. Amikor a hídon mentem át, akkor állítottak meg. Megfújtam a szondát, és ennyi. Gyakorlatilag mindenkit szondáztattak, tehát nem engem szedtek ki a sorból, ők csak végezték a dolgukat, nem is lázadtam ez ellen, volt bennem alkohol. Ők tették a dolgukat, én meg elkövettem ezt a hibát, hogy nem mertem ott hagyni a kocsimat. Nem volt a szondáztatás után vérvétel vagy bármi vizsgálat, a helyszínen minden megvolt. Elvették a jogosítványomat – ismerte el Ambrus.

Bizony nem könnyű helyzet, hiszen bár szerencsére magán kívül senkinek nem okozott ezzel gondot vagy kellemetlenséget, biztosan lesz következménye az ügynek.

– Nem tudom még, mennyi időre vonják be a jogsimat, ahogyan azt sem, hogy mekkora lesz a pénzbírság. Valószínűleg lesz tárgyalás, majd akkor kiderül. Nem könnyű, mert sok helyre járok, sok programom van, autó nélkül pedig nehéz. De van sofőröm, ráadásul a feleségem is tud vezetni, szóval megoldjuk – árulta el Ambrus Attila a terveket.

A Viszkis című filmben az őt alakító Szalay Bencének (25) nincs jogosítványa, amelyen korábban Ambrus jót derült, hiszen így a forgatásokon sem a színész vezette az autókat.

Talán a sors fintora, hogy most Ambrus is hoppon maradt, s vezetői engedély nélkül jó ideig maga sem vezethet autót.

Mire számíthat?

Többek közt az elfogyasztott szesz mértékétől, a korábbi vezetői szabálysértésektől – már amennyiben voltak ilyenek –, illetve a sofőr anyagi helyzetétől függ, hogy mennyi időre vonják be a vezetői engedélyt, valamint hogy milyen összegű pénzbírságot kell fizetni. Annyi biztos, ha fél évnél tovább nincs jogosítványa, akkor képzésen kell részt vennie, hogy visszakapja azt.

Forrás: Blikk

ElőzőMeggyanúsították Czeizel Endre volt fiatal barátnőjét
KövetkezőIdőjárásjelentés vasárnap estig
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás