10.9 C
Budapest
2024. március. 28. csütörtök
HomeFőhírekKülföldAz Iszlám Állam vállalta a nizzai terrortámadás elkövetését!

Az Iszlám Állam vállalta a nizzai terrortámadás elkövetését!

Az Isz­lám Állam vál­lalta a csü­tör­töki 84 ha­lá­los ál­do­zat­tal és 202 se­be­sült­tel járó niz­zai ter­ror­tá­ma­dás el­kö­ve­té­sét – kö­zölte szom­ba­ton a dzsi­ha­dista szer­ve­zet­hez köt­hető Amaq hír­ügy­nök­ség.

A francia hatóságok szerint az elkövető, a 31 éves, Franciaországban élő tunéziai Mohamed Lahouaiej Bouhlel szándékosan hajtott bele Nizzában csütörtök este egy bérelt kamionnal a francia nemzeti ünnepen a tűzijátékot néző tömegbe.

Az Iszlám Állam vállalta a nizzai terrortámadás elkövetését!

Az az ember, aki a nizzai gázolásos műveletet végrehajtotta, az Iszlám Állam egyik katonája volt

– jelentette a hírügynökség.

„Ő hajtotta végre a műveletet, válaszul a felhívásokra, hogy célba kell venni azoknak az országoknak az állampolgárait, amelyek részei az Iszlám Állam ellen harcoló koalíciónak” – olvasható a közleményben.

Az AFP francia hírügynökség bírósági forrásra hivatkozva szombaton azt jelentette, hogy újabb négy embert vettek őrizetbe Franciaországban a tunéziai merénylő környezetéből. A férfi volt felesége, akit pénteken vettek őrizetbe, továbbra is őrizetben van.

A hatóságok továbbra is vizsgálják, hogy a tömegbe gázoló kamion sofőrje egyedül cselekedett, vagy voltak segítői, s hogy kapcsolatban állt-e szélsőséges iszlamistákkal. Az őrizetbe vételek Nizza két különböző helyszínén történtek. A Reuters tudósítója szerint mintegy negyven kommandós ütött rajta egy lakáson Nizzában, a központi pályaudvartól északra, ahol az egyik férfit elfogták.

Forrás: Ripost

Most népszerű

Hasonló hírek

securiton-tűzvédelem