Home Hírek Az iskolaigazgatók ellenőrzik, hogy a tanárok használják-e a mobiljukat

Az iskolaigazgatók ellenőrzik, hogy a tanárok használják-e a mobiljukat

24.hu, MOHOS MÁRTON / 24.HU

Noha a tanárok telefonhasználatát is korlátozza egy belügyi rendelet, nekik nem kell leadniuk a mobiltelefonjukat a munkahelyükön – derült ki abból a válaszból, amelyet a Telex kérdésére küldött a közoktatásért is felelős Belügyminisztérium.

A héten derült ki, hogy ezentúl a tanárok sem használhatják szabadon a mobiltelefonjukat az iskolában. A lap emiatt arról érdeklődött a minisztériumban, hogy ki fogja ez ügyben ellenőrizni a pedagógusokat, illetve milyen következményekkel számolhat az a tanár, aki mégis magáncélból telefonál az iskolában. A Belügyminisztérium a válaszában azt írta, hogy

az ellenőrzés az igazgató, mint felettes jogosultsága, ahogy a jogsértés következményéről is ő dönt.

A hétfőn megjelent belügyi rendelet szerint a tanárok akkor nem vehetik elő az okoseszközeiket, ha órát tartanak, délutáni foglalkozáson vesznek részt vagy a gyerekekre felügyelnek.

A pedagógusnak nem kell leadnia a birtokában lévő mobiltelefont, és egyéb digitális, infokommunikációs eszközt

– tette egyértelművé a Belügyminisztérium.

A lap szerint a tanárokra vonatkozó korlátozásra a rendelt néhány esetben kivételt biztosít. Ilyen eset, ha az iskola valamilyen külső pedagógiai programot szervez, ha veszély fenyegeti a pedagógus vagy más életét, vagy ha azért kell telefonálni, mert a pedagógus vagy a diák egészségi állapota ezt szükségessé teszi.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőSafe Laser bérlés kaució nélkül, akciós áron – lágylézer terápia otthonában, a kényelmes és egészséges létért..
KövetkezőNonszensz: Étolajjal kentek be egy csúszdát és több játszótéri eszközt egy szombathelyi játszótéren..
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás