7.2 C
Budapest
2024. április. 16. kedd
HomeFőhírekBűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfóAz Interpol is nyomoz a csomagküldős sms-csalások miatt

Az Interpol is nyomoz a csomagküldős sms-csalások miatt

Több ezer, de akár több százezer érintettje is lehet az új, csomagküldős sms-csalásnak Magyarországon, de a kárt szenvedők száma valószínűleg elenyésző

– mondta a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kiberbűnözés elleni főosztálya felderítő osztályának vezetője pénteki online sajtótájékoztatóján.

Halász Viktor közölte: két napja kaptak először bejelentéseket az sms-ben, androidos készülékeken terjedő vírus – úgynevezett FluBot malware-rel (rosszindulatú szoftverrel) kapcsolatban. Az sms-ekben a csalók egy csomagküldő szolgálat linkjét helyezték el, amelynek megnyitására próbálják rávenni a címzettet, egy küldemény nyomon követésére hivatkozva.

Hozzátette, sokan kattintottak a linkre, így a FluBot települt a telefonjukra.

Kifejtette, hogy a káros program forráskódjának elemzéséből kiderült, nagyon „szofisztikált” vírusról van szó: a nyomozóknak nem elegendő megtalálniuk az úgynevezett vezérlőszervert, amellyel a program kommunikál, hanem több ezer szerver közül kell kiválogatni azt, amelyet az elkövetők éppen használnak.

Az osztályvezető elmondta azt is, mivel a vírus titkosított csatornán kommunikál, pontosan nem tudják, hogy milyen információkat oszt meg az elkövetőkkel. A forráskódból azonban megállapítható: az alapvető feladata, hogy lemásolja a banki, illetve a kriptovaluta felhasználói fiókokhoz kötődő felületeket és megszerezze például a belépési kódokat.

A rendőrség információs rendszer vagy adat megsértésének bűncselekménye miatt indított nyomozást az ügyben.

Halász Viktor elmondta: felvették a kapcsolatot az Interpollal, mert nemzetközi bűnözői kör állhat a kártékony program mögött.

Hozzátette, a spanyol hatóságok március elején letartóztattak több embert, aki részt vett a vírus terjesztésében. A letartóztatásig 60 ezer telefont fertőztek meg és mintegy 11 millió telefonszánhoz fértek hozzá Spanyolországban. Bár a rendőrségi akció után megtorpant a vírus terjedése, néhány nappal később megint aktivizálódott, ami arra utal, hogy még több elkövető lehet.

Arról egyelőre nincs információ, hogy az elkövetők között lennének magyarok is – mondta kérdésre válaszolva az osztályvezető.

Több ezer, de akár több százezer ember is kaphatott ilyen sms-t Magyarországon, de ez nem jelenti azt, hogy mindegyikük telefonja meg is fertőződött – válaszolta egy másik kérdésre.

Mivel a hatóságok gyorsan reagáltak és figyelmeztették az embereket, valószínűleg sikerült megelőzni a nagyobb bajt, és a megfertőzött eszközök száma alacsony maradhatott – tette hozzá.

Halász Viktor hangsúlyozta, egyelőre nem kaptak arról bejelentést, hogy valóban visszaéltek volna valamely cég vagy magánszemély banki adataival, illetve a kriptovaluta-tárcájából emeltek volna le összegeket. Olyan információkat azonban kaptak, hogy egy adott telefonról mintegy 1700 sms-t küldött ki a vírus – fűzte hozzá.
Kérte, hogy akit a csalók megkárosítottak, jelentkezzen a [email protected].hu címen.

Bor Olivér, a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézetének (NBSZ NKI) szóvivője az online sajtótájékoztatón azt mondta,

két nap alatt több mint 2500 bejelentést kaptak a sms-ben terjedő „káros kódról”.

Kifejtette, ha valaki megnyitja az sms-ben kapott linket, általában egy nagy nemzetközi futárcég honlapjának kinéző oldal töltődik be. A kiberbűnözők ezután arra próbálják rávenni az áldozatokat, hogy erről a hamis honlapról töltsenek le egy applikációt a telefonjukra, ez – az ígéret szerint – abban segít, hogy nyomon követhessék a csomagjaikat.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy aki letölti az applikációt, egyben telepíti a vírust is a telefonjára; a vírus innentől hozzáfér majdnem minden funkcióhoz, képes sms-t, mms-t küldeni és fogadni, de használhatja a bluetooth-t, megszerezheti a netbankhoz és a kriptovaluta tárcához tartozó jelszavakat is.

Hozzátette, az sms-hez hozzáférés biztosítja a vírus terjedését, hiszen az adott készülék telefonkönyvét használja, hogy újabb sms-eket küldjön ki, amelyek tartalmazzák a már említett linket.

A szóvivő hangsúlyozta, ha valaki már rákattintott a linkre, a legbiztosabb megoldás, hogy visszaállítja a telefont az eredeti, gyári állapotra. Az érintetteknek érdemes megváltoztatniuk a banki felületeikhez tartozó jelszavaikat is – figyelmeztetett Bor Olivér.

Hozzátette, hogy az NBSZ NKI honlapján elérhető egy olyan applikáció, amellyel le lehet törölni a káros programot, de ha ez nem hatásos, akkor az egyetlen megoldás a gyári állapotra visszaállítás marad.

Hirmagazin.eu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work