Home Életmód Egészség - betegség Az interneten lévő tévinformációkra hívták fel a figyelmet gyermekgyógyászok

Az interneten lévő tévinformációkra hívták fel a figyelmet gyermekgyógyászok

Kadarka.net

A szülők több mint fele a közösségi médiából és internetes oldalakról tájékozódik, ha gyermeke egészségéről van szó – ez derül ki egy friss felmérésből.

Kadarka.net

A gyermekgyógyászatban dolgozó szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy csupán a világhálóról tájékozódni, – szakember megkérdezése nélkül – olykor veszélyes is lehet. A szakemberek ezért azt szeretnék elérni, hogy minél több felületről, hiteles információk áramoljanak a szülők felé – közölte az M1 Híradója.

A szülők több mint fele a közösségi médiából tájékozódik, ha a gyermek egészségével kapcsolatos kérdése van – ez derült ki egy friss hazai felmérésből. A Kiskanál Kommandó gyermekdietetikai mozgalom kutatása szerint, a gyermeket nevelők többsége inkább ad egy interneten olvasott véleményre, mint, hogy kikérje a gyermekorvos vagy a védőnő tanácsát. Ez sok esetben azért van, mert az anyukák úgy érzik, a szakemberektől nem kapnak elég információt.

Veszélyesek is lehetnek a tanácsok

A mozgalom alapítója szerint a szülők 90 százaléka nem említi a háziorvosnak vagy védőnőnek, hogy tagja egy úgynevezett hozzátáplálási csoportnak. Hozzátette, nagyon sokan fogadnak el ilyen helyekről tanácsokat, de ezeknek megvannak a maga veszélyei.

Szakemberek szerint csupán a közösségi oldalakon olvasott véleményekre veszélyes támaszkodni, hiszen, amelyik gyógymód az egyik gyermeknél hatásosnak bizonyult, még hasonló panaszok esetén sem biztos, hogy egy másiknál használható. Probléma az is, hogy a szülők általában a saját álláspontjukhoz hasonló véleményt keresnek a világhálón.

A gyermeket nevelők többsége inkább ad egy interneten olvasott véleményre, mint, hogy kikérje a gyermekorvos vagy a védőnő tanácsát

A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szerint napjainkban bárki, bármilyen információt vagy hipotézist közzétehet az interneten. Azonban ezeknek a felvetéseknek és véleményeknek nincs olyan háttere, mint az evidencia alapú orvoslásnak – hívta fel a figyelmet Póta György.

Körültekintőnek kell lenni

Klausz Melinda közösségi médiaszakértő szerint fontos, hogy minden tanácsot fenntartással kezeljenek a szülők. Minden kapott információt körültekintéssel kell fogadni, mert nem biztos, hogy azt egy doktor vagy szakértő tette közzé.

A gyermekgyógyászatban dolgozó szakemberek arról is beszéltek, napjainkban, az internet világában szinte lehetetlen elkerülni, hogy a szülők a közösségi oldalakról tájékozódjanak. Ezért a cél az, hogy a világhálón terjedő információkat szakmailag kontrollált irányba tereljék. Így olyan oldalak jönnének létre, ahol a szülők orvosilag is támogatott tanácsokat kaphatnak.

Forrás: M1 Hirado

ElőzőFriss hír! Újabb tragédia! Kettős emberölés Almáskamaráson!
KövetkezőIllegális migránsokat tartóztattak fel Csongrád megyében!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás