Home Életmód Életmód hírek Az Internet Világnapja

Az Internet Világnapja

hirmagazin 2015 05 17 195427

Az internet világnapjának nincsenek olyan hagyományai, mint a távközlés világnapjának, az ENSZ még nem is ismerte el hivatalosan, de a folyamatosan növekedő világháló, mindenki számára egyre fontosabbá válik. Az internet világnapja május 18, szervesen összetartozik a távközlés világnapjával (ma már az Információs társadalom világnapja), hiszen annak legkiemelkedőbb területe.

A Nemzetközi Távközlési Egyesület által 2002-ben elindított kezdeményezés célja az, hogy a fejlődő országokban és a lefedetlen területeken is kapcsolódni lehessen a világhálóra. Az internet, a technika és a tudomány védőszentje Sevillai Szent Izidor.

Az internet kifejezés nemzetközileg elterjedt szó, az angol eredetű internet work szóból ered, mely magyarul leginkább „hálózatok hálózata”-ként fordítható, szó szerint hálózatok közötti-t jelent. Ennek eredménye egyfajta kibertér, amely a valódi világ mellett alternatív teret biztosít, egymással kommunikálnak, elektronikus leveleket cserélnek, állományokat továbbítanak.

Bár az internet megjelenése és annak elterjedése rövid múltra tekint vissza, ma már szinte nélkülözhetetlen eszköz és lehetőség. A mindennapjainkat alapvetően meghatározza, hogy képesek vagyunk-e részesülni az általa nyújtott előnyökből. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Infokommunikációért Felelős Államtitkársága ezért az Internet Világnapját egyben a digitális esélyegyenlőség napjának is tekinti.

Az eMagyarország Centrum a Fejlesztési Minisztériummal együtt kiemelten fontos eseményként kezeli a Világnapot, ezért az országszerte elérhető eMagyarország Pontokon nyílt nap keretében ingyenes internethasználattal ünnepelhetnek az érdeklődők, és az eTanácsadók által ingyenesen elérhető szoftverek témában tartott előadásait is meghallgathatják.

Az eMagyarország Pont kereső segítségével megtalálhatja az Önhöz legközelebb lévő ePontot, annak nyitvatartási idejével együtt. A keresőben az összes eMagyarország Pont megtalálható, ezért javasoljuk, hogy az adott ePonttal egyeztesse le, tartanak-e május 18-án nyílt napot.

Mi lehet a jövő? Merre tart a világháló?

Egy dolog biztos: hiába érzik sokan „a történet végét”, nincs status quo. Ahogyan pár évvel ezelőtt még kevesen tudták elképzelni mindennapos netezésüket iWiW nélkül, ma ugyanúgy kevesen tudják facebookozás nélkül. De ahogy az iWiW elhalványodott, ugyanúgy el fog a Facebook is. Két fontos trend figyelhető meg: egyrészt egyre több privát adatunkhoz vagyunk hajlandók hozzáférést adni, másrészt egyre mobilabban használjuk a netet. E két jelenség játssza talán a legfontosabb szerepet az internet aktuális fejlődésében.

Forrás: wikipedia; Kép: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás