Kezdetben folyékony parafinnal próbálkoztak, de ez teljesen használhatatlannak bizonyult. Később különböző anyagok – például polietilén – beültetését kísérelték meg, de ezek az anyagok egy idő után deformálódtak és megkeményedtek.
A szilikonszármazékok befecskendezésével látszatra nagyon jó eredményeket sikerült elérni, de bizonyos idő elteltével a mellben csomók képződtek, sót nemritkán amputálni is kellett később az ily módon kezelt mellet. Már abban az időben megkezdődött és még ma is szokásos a saját zsír bejuttatása. A felhasználandó zsírt a csípőről vagy a fartájról veszik.
A hatvanas évek elején végre megtalálták a probléma legjobb megoldását: a szakemberek kiderítették, hogy a szilikont nem szabad közvetlenül befecskendezni. Megfelelő burokban viszont a kedvezőtlen reakciók minden veszélye nélkül, eredményesen ültethető a mellbe ez az anyag. A nagyon képlékeny és puha, szilárd, szövetszerű szilikonból készült kis tasakot folyékony szilikonnal vagy szilasztik géllel töltik meg. Ezt felfedezője után Cronin-protézisnek nevezik. Ezt a protézist mind a mai napig használjuk, és nagyon jól bevált.
A gélimplantátumok különböző méretben kerülnek forgalomba, 75-től 450 köbcentiméterig. Leggyakrabban a 150-300 köbcentiméteres protéziseket használjuk. A beültetésre kerülő protézisek alakja is el térő: gömbölyú, félgömb alakú és lapos implantátumok állnak rendelkezésünkre.
Újabban a tasak felszínét barázdásra képezik ki, mert ez gátolja a tokfibrosis kialakulását. Olyan implantátumokat is szoktak alkalmazni, amelyek nem géllel, hanem konyhasóoldattal vannak töltve. Ezek beültetésekor először csak az üres burkot vezetik be, és egy szelepen át töltik meg a sóoldattal. Ennek a módszernek kétségtelen előnye az, hogy a metszés valamivel kisebb lehet, és hogy a betöltendő folyadék mennyiségét egészen pontosan meg lehet határozni.
Hátránya azonban, hogy a szelep néha ereszteni szokott. Végül arról is említést kell tenni, hogy léteznek kettős üregrendszerű implantátumok is. Ezek tulajdonképpen az előzőleg ismertetett protézisek kombinációi: a belső zsák szilasztik gélt tartalmaz, és ezt egy olyan üreg veszi körül, amelyet konyhasóoldattal lehet feltölteni. Mindhárom implantátumtípusról el lehet mondani, hogy nemcsak a kívánt nagyságúvá és alakúvá teszik a mellet, hanem rugalmas, lágy jellegük miatt a beültetés után tapintással sem lehet jelenlétükre következtetni.
Forrás: lifepress
