Home Főhírek Belföldi hírek Az európai lakosok és EP-képviselőik véleménye élesen elválik

Az európai lakosok és EP-képviselőik véleménye élesen elválik

Az Európai Parlamentben ma Magyarországról vitáztak a képviselők. A nemzeti konzultáció, a bevándorlás, a Soros-egyetem, és a civil szervezetek ügye miatt is többen bírálták a magyar kormány politikáját. Orbán Viktor megerősítette, hogy Magyarország elutasítja a bevándorlók kötelező betelepítését. Leszögezte, hogy kizárólag a magyar emberek dönthetnek arról, hogy kivel akarnak együtt élni, hiába akar „Soros György évente egymillió embert” az Unióba szállítani – Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője nyilatkozott a témában az M1 Ma Este című műsorában.

Az Európai Parlamentben többségben vannak a migrációpárti képviselők, akik a nyitott határokat támogatják. Erkölcsi és gazdasági szempontból is azt szorgalmazzák, minél több migráns érkezzen az Európába – mondta el az elemző.

Bármiről legyen szó az Európai Parlament ülésein, akár a Soros-egyetemről, akár a médiáról, a viták hátterében a migráció kérdése adja a fő feszültséget, mely szerint a brüsszeli elit nem akarja elfogadni, hogy Magyarország nem engedi be a migránsokat.

Lánczi Tamás szerint színjáték játszódik az Európai Parlamentben, melynek lényege Magyarország megbélyegzése, amiért nem hajlandó részt venni abban a „kártékony játékban”, mely a migránselosztásról szól. Hozzátette: Közép-Európában egyfajta masszív ellenállás figyelhető meg, vannak olyan államok, amelyek titokban megosztják a magyar álláspontot és nem adnak véleményüknek hangot.

Azért Magyarország kapja a legnagyobb össztüzet, mert hazánk a „zászlóvivő” ebben az ügyben, Magyarország lépett fel a legmeghatározóbban és leghangosabban a fenyegető migrációval szemben – magyarázta Lánczi Tamás.

Az európai lakosok és EP-képviselőik véleménye élesen elválik

forrás: M1 – Ma Este

Exit mobile version
Megszakítás