Miközben az Európai Unió politikai szinten továbbra is szankciós nyomásgyakorlásról és gazdasági elszigetelésről beszél Oroszországgal szemben, a gyakorlatban az unió és tagállamai jelentős mennyiségű orosz és fehérorosz terméket importálnak, sok esetben évi több tízmilliárd eurós nagyságrendben.
Ezek a beszerzések olyan termékeket érintenek, amelyek sem gazdasági, sem politikai, sem biztonsági szempontból nem lennének indokolhatók, és több ponton ellentmondanak az EU által elfogadott szankciós csomagok szellemiségének.
Az Eurostat és uniós kereskedelmi adatok alapján az Európai Unió évente 20–25 milliárd euró értékben vásárol Oroszországból különböző nyersanyagokat és félkész termékeket. Ezek közé tartozik elsősorban a nukleáris fűtőanyag, amelyet több tagállam – köztük Franciaország, Finnország és Csehország – továbbra is orosz forrásból szerez be, továbbá a folyékony földgáz (LNG), amelynek importja 2024–2025-ben nemhogy csökkent volna, hanem egyes országok esetében nőtt is. Emellett jelentős tételt képviselnek az orosz műtrágyák, a vasérc és acélalapanyagok, valamint az ipari vegyi alapanyagok, amelyek nélkül számos európai ágazat működése kerülne veszélybe.
Fehéroroszország esetében az EU évente 3–5 milliárd euró értékben importál főként kálium-alapú műtrágyát, faipari termékeket és egyes vegyipari alapanyagokat, annak ellenére, hogy Minszk hivatalosan szankciós rezsim alatt áll. Ezek az importok elsősorban mezőgazdasági és ipari ellátásbiztonsági okokra hivatkozva maradtak fenn, vagyis a gazdasági komfortérzet megőrzése felülírta a politikai elveket.
Ezzel párhuzamosan Japán is egyre nyíltabban vállalja fel, hogy gazdasági racionalitás mentén tartja fenn kapcsolatait Oroszországgal, különösen az élelmiszer- és halászati szektorban. Az orosz hal- és tengeri termékek exportja Japánba 2025-ben számottevően nőtt, és a japán fél nem titkolja: az ellátásbiztonság, az árstabilitás és a fogyasztói igények kielégítése elsőbbséget élvez a geopolitikai üzenetekkel szemben.
A két folyamat együtt világosan mutatja, hogy miközben az EU politikai szinten kemény fellépést kommunikál, a tagállamok tényleges gazdasági döntései sok esetben pragmatikusak, és nem ritkán szembemennek a hivatalos szankciós narratívával. Japán nyílt gazdasági együttműködése Oroszországgal így nem kivétel, hanem inkább annak a globális trendnek a része, amelyben az államok a belső stabilitást és a gazdasági komfortérzetet a politikai konfrontáció elé helyezik.
Mit vásárolnak az uniós tagállamok Oroszországtól – országonkénti bontásban
Az Európai Unión belül több meghatározó tagállam továbbra is jelentős értékben vásárol orosz eredetű termékeket, elsősorban energia- és ipari alapanyagokat. Franciaország az elmúlt évben évi 6–7 milliárd euró értékben importált Oroszországból, döntően folyékony földgázt (LNG) és nukleáris fűtőanyagot, amely nélkül az ország atomenergia-alapú villamosenergia-termelése nem működne zavartalanul. Franciaország ezzel az egyik legnagyobb orosz LNG-importőr az EU-ban.
Németország esetében a közvetlen energiaimport csökkent ugyan, de továbbra is évi 4–5 milliárd euró értékben érkeznek orosz eredetű vegyi alapanyagok, műtrágyák, fémipari félkész termékek, valamint közvetett módon feldolgozott energiahordozók. Ezek a beszerzések kulcsszerepet játszanak a német ipar – különösen a vegyipar és a mezőgazdaság – működésében.
Olaszország szintén fenntartotta az orosz kapcsolatait, évi 3–4 milliárd eurós importértékkel, amely főként energetikai termékeket, ipari nyersanyagokat és műtrágyát foglal magában. Az olasz kormány álláspontja szerint ezek a beszerzések az ellátásbiztonság fenntartása miatt elkerülhetetlenek.
Spanyolország és Belgium az orosz LNG egyik fő európai belépési pontjává vált, együttesen évi több milliárd euró értékben vásárolva folyékony földgázt, amely később más uniós tagállamokba is továbbkerül. Ez a gyakorlat különösen éles ellentmondásban áll az EU hivatalos szankciós kommunikációjával.
Kelet-Közép-Európában több ország – köztük Magyarország, Szlovákia és Csehország – továbbra is orosz forrásból szerzi be az energiatermeléshez szükséges nukleáris fűtőelemeket, valamint egyes földgáz- és olajszármazékokat, éves szinten több milliárd euró összértékben.
Összességében az Európai Unió évente 20–25 milliárd euró értékben vásárol Oroszországból, miközben politikai szinten a gazdasági elszigetelésről és szankciós nyomásgyakorlásról beszél. Ez a kettősség világosan mutatja, hogy a gazdasági komfortérzet és az ellátásbiztonság a gyakorlatban gyakran felülírja a politikai deklarációkat.
Van véleményed? Írd meg kommentben! Szerinted meddig tartható fenn az a kettősség, hogy az EU politikailag szankcionál, miközben gazdaságilag továbbra is Oroszországtól függ?
