Egy jóképű, nyílt, meleg tekintetű, életerős, pozitív kisugárzású fiatalember néz ránk a fényképekről, amelyeket most már gyászkeret szegélyez.

A mindössze 29 esztendős Baumann Pétert szerelme, bátyja, összetört szülei és a teljes magyar rendőrtársadalom siratja.

A legfrissebb hírek itt!

A főtörzsőrmestert tegnap Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította, Orbán Viktor miniszterelnök is részvétet nyilvánított, a tragikus körülmények között elhunyt körzeti megbízottra este gyertyagyújtással emlékeztek a XI. kerületi rendőrkapitányság előtt.

Drogos vagy skizofrén?

Csütörtökön éjszaka riadóztatták a rendőröket egy XI. kerületi, Lecke utcai bérházhoz. A lakótársuktól rettegő bejelentők szerint a földszinten albérletben élő Sz. Szilárd valóságos ámokfutást rendezett a lépcsőházban: előbb mind a négy emeleten végigdörömbölte a szomszédok ajtaját, majd betört a fölötte lakó, 80 év körüli, mindkét lábára amputált hölgyhöz, Marika nénihez.

– Nálunk is verte az ajtót, magából kikelve üvöltözött, azt hitte, démonok szállták meg a házat – mondta a Blikknek egy negyedik emeleti lakásban lakó férfi.

Egy másik szomszéd arról számolt be, hogy már szerdán este is ugyanilyen jelenetek játszódtak le: Szilárd azt állította, folyamatosan hangokat hall Marika néni lakásából, ő pedig csak segíteni akar rajta.

Valamennyi szomszéd egyetért abban, hogy Sz. Szilárdot téveszmék vezérelték, s úgy vélik, ennek két oka lehetséges: drog hatása alatt állt vagy skizofréniában szenved. Amikor a rendőrök kiérkeztek, a folyosón őrjöngő férfi kést rántott, majd összeszurkálta őket. Baumann Péter főtörzsőrmester néhány órával később, a kórházban belehalt a sérüléseibe.

Igazi szteroidbomba

Az elképesztő jelenetekről több videófelvétel is készült. Sz. Szilárd az utcára menekült, végül a villamosmegállóban egy rendőr lábon lőtte őt, így sikerült ártalmatlanítani,

A legfrissebb hírek itt!

– „Muszáj volt megszúrnom, mert meg akartak ölni” – kiabálta Szilárd egy szemtanú, Erzsébet szerint, lapunknak mesélt a történtekről. A rendőrök könyörögtek neki, hogy álljon már meg, de nem akart. A rendőr a lábára célzott, Szilárd elesett, de még ekkor sem akart megállni – tette hozzá a hölgy.

Marika néni felidézte, miket kiabált a tásrsasházban Szilárd / Fotó: Czerkl GáborMarika néni felidézte, miket kiabált a tásrsasházban Szilárd / Fotó: Czerkl Gábor

Egy másik szemtanú, Anita is végignézte, amint a támadót elfogták.

– Azt üvöltözte, hogy ő csak egy áldozat, és a rá fegyvert fogó rendőröknek azt kiabálta, hogy hívjanak rendőrt – idézte fel a drámai pillanatokat Anita.

Anita  végignézte, amint a támadót elfogták / Fotó: Czerkl GáborAnita végignézte, amint a támadót elfogták / Fotó: Czerkl Gábor

A szomszédok annyit tudnak Sz. Szilárdról, hogy valamilyen vállalkozást üzemeltetett. A konditerem megszállottja volt, durván kigyúrta magát, úgy festett, mint egy igazi szteroidbomba. Korábban is előfordult, hogy agresszíven viselkedett, átment egy lakóhoz, mert zavarta, hogy az húst klopfol.

Sz. Szilárd /Fotó: kuruc.infoSz. Szilárd /Fotó: kuruc.info

Összetört a családja

Mindig is szeretni foglak – így búcsúzik Baumann Pétertől a szerelme, Niki. A fiatalok egy éve alkottak egy párt, és úgy tudjuk, már az esküvőjükre készültek. Pétert mindenki mosolygós, a rosszkedvet hírből nem ismerő, a családját rajongásig szerető, a hivatásának élő rendőrként ismerte. A BRFK megemlékezésében azt írja: „a közösség biztonságáért produkált hathatós munkájáért szolgálata alatt hét ízben részesült önkormányzati jutalomban. Valósággal feloldódott a hivatásában, az élete volt a rendőrség, a Cég kitöltötte minden pillanatát”.

A legfrissebb hírek itt!

– Peti gyerekkorától kezdve rendőrnek készült, rajongásig szerette a munkáját. A családunk teljesen összetört, egyelőre képtelenek vagyunk beszélni a fájdalmunkról – mondta megrendülten lapunknak az áldozat unokatestvére.

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=3807793286114387&id=1625295504364187

Fürcht Pál főügyész közölte: több hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoznak, amely bűncselekmény két sértett esetében kísérleti szakban maradt. A férfi nem tett vallomást, illetve panasszal élt a gyanúsítás ellen.

Fegyvert a kézbe!

A Blikk által megkérdezett nyugdíjas rendőrségi intézkedés-taktikai kiképző szerint az eset minden részletének ismerete nélkül nehéz elemezni a körzeti megbízott halálával kapcsolatos tragédia hátterét. Azt lehet tudni, hogy Újbudán három járőr intézkedett az elkövetővel szemben. Ilyen esetekben a klasszikus háromszög taktikát kell felvenniük a rendőröknek, vagyis amíg egyikük kommunikálni próbál az intézkedés alá vont személlyel, addig a társai két oldalról őt védik, plusz elzárják a rendzavaró menekülési útját. Támadó jellegű mozgásnál a rendőr így el tud lépni, megvárva, míg a felfegyverzett támadó elfogására kiképzett speciális egység megérkezik.

– A rendőrnél azért van fegyver, hogy használja, s minden intézkedésnél akadhat olyan szituáció, hogy elő kell vennie, erre fel kell készülni. Fegyverrel a kézben kellett volna odamenniük, s akkor nem lenne fekete szalag a rendőrautók antennáin – zárta gondolatait a kiképző, aki korábban a Készenléti Rendőrség jogelődje, a Forradalmi Rendőri Ezred járőreit oktatta.

A belügyminiszter személyesen látogatott el a rendőrgyilkosság helyszínére / Fotó: BlikkPintér Sándor személyesen látogatott el a rendőrgyilkosság helyszínére / Fotó: Czerkl Gábor

8 halálos támadás az elmúlt 22 évben

2001. július 28. – Gödöllőn egy autós halálra gázolta az őt igazoltatni akaró Kiss Tamás rendőr őrmestert.

A legfrissebb hírek itt!

2003. május 13. – A főváros II. kerületében Engel József ki akarta rabolni a világhírű harmonikaművészt, Tabányi Istvánt. A rendőrség kiérkezett az ingatlanhoz, Engel közelről többször rálőtt Borsos József rendőr századosra, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe.

2004. szeptember 25. – Családi konfliktus miatt lőtt rá egy rendőrre Salgótarjánban egy férfi sörétes vadászfegyverével. A rendőr a kórházban belehalt a sérüléseibe.

2008. február 11. – Esztergomban egy családi viszályhoz riasztott rendőr járőrre lőtt rá egy 56 éves férfi engedély nélkül tartott pisztolyával. A rendőrök egyike, Borbély Zoltán zászlós a helyszínen meghalt.

2010. július 23. – Üldözés után egy autós a Keleti pályaudvarnál halálra gázolta Radovic Dusán rendőr zászlóst.

2010. augusztus 4. – Alsóörsön egy gépkocsi igazoltatása közben egy másik autóból többször rálőttek Gamauf János rendőrre, aki a helyszínen életét vesztette, a golyók végeztek az ellenőrzött jármű egyik utasával is.

2012. október 11. – A Csongrád megyei Apátfalván egy osztrák férfi a Hummerjével halálra gázolta az őt megállítani akaró motoros járőrt, Kenéz Imre törzszászlóst.

2016. október 26. – A Győr megyei Bőny községben a Magyar Nemzeti Arcvonal nevű hungarista szervezet alapítója, Győrkös István gépkarabélyával lelőtte Pálvölgyi Péter őrnagyot.

blikk

Hirmagazin.eu