„Amit el tudunk képzelni egy ilyen helyzetről kívülállóként, az a töredéke annak, amit ott ténylegesen megélnek az emberek” – ezt mondta Faragó Ágnes.
Egy tömegkatasztrófa olyan krízishelyzet, amely más esetekben nem tapasztalható testi és lelki tüneteket válthat ki az emberekből, ezért speciálisan képzett szakértőkre van szükség a túlélők és a hozzátartozók támogatására. A ’90-es években még nem voltak ilyen csoportok, a pörbölyi, a szajoli vagy az éppen 18 évvel ezelőtt történt deutschlandsbergi baleset után a túlélőknek még szinte egyedül kellett megküzdeniük az extrém traumával. A szajoli vonatkatasztrófa egyik túlélője később pszichológus lett, így mind a két oldalt ismerve magyarázta el, hogy mi történik az emberrel egy ilyen krízisben és hogyan lehet felállni belőle.
Egy pénteki nap volt 1994. december 2-a, amikor Faragó Ágnes, az akkor 19 éves egyetemista vonattal indult haza hétvégére. A vagonok tömve voltak diákokkal, a folyosókon is sokan álltak. Ágnes vidáman beszélgetett társaival. 16 óra 46 perckor a Nyíregyházáról Budapestre tartó gyors átrobogott Szajol állomáson, ám egy hibásan beállított váltó miatt kisiklott. A kocsik 110 km/órás sebességgel egymásba, illetve az állomásépületbe rohantak.
27-en szörnyethaltak és négyen a kórházban hunytak el
Ágnes és barátai nyolcan ültek egy kupéban, épp abban a kocsiban, a másodikban, amely az állomásépületbe rohant. 27-en azonnal szörnyethaltak, köztük a diáklány összes társa. Négy utas a kórházban vesztette életét, 52-en pedig kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedtek.
Faragó Ágnes úgy emlékszik, hogy teste tehetetlenül pörgött maga körül. Végül a kisiklott, és oldalára borult vagon alatt eszmélt, a rádőlt hatalmas betontáblák között, egy apró résbe szorult bele. Azt mesélte, az utasok sokféleképpen reagáltak a átéltekre, ő valamiért mindvégig higgadt maradt. „Volt, aki pánikba esett, más magába fordult. Én arra gondoltam, hogy lépésről-lépésre mit kell csinálni. Hogyan kell túlélni, és hogyan fogok hazakerülni majd” – mesélte.
Pánikroham, dermedt állapot – a tudatállapot beszűkül
Egy tömegkatasztrófa olyan súlyos traumaállapotot jelent, amely meghaladja az átlagos stressztűrő képességünket, és nagyon mélyen megérinti az elszenvedőket. Az átélés utáni legelső pillanatokban az áldozatok beszűkült tudatállapotba kerülhetnek, és kiszámíthatatlan reakciókat produkálhatnak. Megdermednek, képtelenek kommunikálni, nem tudják, hol vannak, vagy pánikrohamban próbálnak a helyszínről elmenekülni – magyarázta V. Komlósi Annamária, a Magyar Pszichológia Társaság katasztrófapszichológiai szekciójának társelnöke.
Tömegszerencsétlenség esetén először úgynevezett krízisintervenció, vagyis azonnali beavatkozás szükséges, amit speciálisan ilyen helyzetekre kiképzett pszichológusok végeznek – mondta a szakember. Legfontosabb feladatuk, hogy biztonságos, stabil légkört teremtsenek, amelyben az áldozat azt érzi: nincs egyedül.
A buszból kimenekült szinyeiseknek már az is megnyugtató lehetett, amikor végre magyarul szóltak hozzájuk. A szakemberek pontosan tudják, mikor és hogyan lehet megszólítani a túlélőket, milyen segítséget igényelnek, és mit kezdjenek a reakcióikkal. Majd elkezdődik a lassú feltisztulás ebből a krízisállapotból.
Megemészthetetlen dráma
A Vígh család megemészthetetlen drámája sokak előtt ismertté vált: miközben a tornatanár apuka menekítette a buszból a diákokat, saját gyerekei nem élték túl a lángokat. Feleségének azt is fel kell dolgoznia, hogy hiába próbált, nem tudott segíteni ülés alá szorult lányuknak.
V. Komlósi Annamária szerint ez olyan extrém formája a veszteségnek, amelynek feldolgozásához szaksegítségre lesz majd szüksége a családnak. Egyelőre szó sincs jövőképről, most az a lényeg, hogy fizikailag kibírják a mindennapokat. Segítséggel talán sikerül majd a bennük élő mély, erős életerőt megtalálni, és ebben próbálják segíteni most a pszichológusok a többi túlélőt is.
Visszajárnak kísérteni az emlékek
A vonatszerencsétlenséget átélt Ágnes három és fél órát töltött egyedül a vagon alá szorulva, életveszélyes állapotban. Szinte minden belső szerve megsérült, még 23 évvel később, a múlt héten is műteni kellett.
Majdnem megfagyott a mínuszokban, már csak aludni akart, ekkor ért el hozzá egy tűzoltó, aki az életet jelentette számára. Szajolban még nem voltak katasztrófapszichológusok, az akkor feldolgozatlanul maradt lelki élmények később visszajártak kísérteni – mesélte Ágnes, aki időközben klinikai szakpszichológus lett.
„Rémálmok, sírás, táplálkozási nehézség. Ezek hónapokig, de volt, ami fél évvel később indult el. Egy ideig bűntudatom volt, hogy miért én maradtam életben, miért nem a többiek” – mesélte Faragó Ágnes.
Pszichológusok foglalkoznak majd a szinyeisekkel
A veronai busztragédia óta szerdán lehet először tanítás a Szinyei gimnáziumban, a diákok reggel szembesülnek majd az üresen maradt székekkel az osztálytermekben. A pszichológusokból megszervezett csapat már készen áll arra, hogy minden osztállyal foglalkozzanak. A szakemberek először feltérképezik majd, hogy kik azok, akiket elsődlegesen érint a tragédia, például testvérük, szerelmük, barátjuk, szomszédjuk veszett oda, vagy nemrégiben történt veszteség a családjukban.
A szakemberek átbeszélik a gyerekekkel, hogy ki, honnan értesült a balesetről, hogy reagáltak a hírre, búcsúztató és közösségépítő szertartást találnak ki, és elmagyarázzák nekik, hogy a gyászban mindenféle reakció természetes és megengedett. És megpróbálják megértetni azt is, hogy ne legyen bűntudatuk, amiért ők élnek.
„Azt látjuk, hogy főként a serdülők képesek ezt a dühöt saját magukra tenni… Én jobban megérdemeltem volna, miért pont ő? Ő volt a legjobb tanuló a legkedvesebb, a legszebb…” – erről beszélt Rédei Zsuzsanna iskolapszichológus.
A szülőkre is sok dolog hárul
Mivel az iskola tanárai is gyászolnak, nehezen tudnának megbirkózni azzal a teherrel, hogy a gyerekek lelki támaszai legyenek, ezért a szülőkre is sok hárul most ebből a feladatból – hívta fel a figyelmet az iskolapszichológus.
Nekik kell a saját gyerekük felé egyfajta támaszt nyújtani. Beszélni az érzésekről, hogy ki hogy élte meg a tragédiát, vagy amikor hallotta a televízióban, a rádióban. És figyelni kell a gyerekeket, főleg az adott gimnázium tanulóit, hogyan reagálnak ezekre a helyzetekre.
Az iskolapszichológus szerint más iskolákban is szükség lenne a veronai buszbaleset híreinek feldolgozására, hiszen a tragédia hatása azokat a családokat is érintheti, akiknek nincs közvetlen köze a történtekhez.
Életigenlés helyett veszteségélmény
A szajoli vonatkatasztrófa óta eltelt 24 évben Faragó Ágnes megfizette az árát a túlélésnek. „Amikor ennyire iszonyú, és nem az átlagos emberi élményekkel leírható tragédiát él meg az ember, a legkevesebb embernél szokott az az életigenlés megjelenni, hogy én túléltem. Inkább a veszteségélmény van jelen, hogy elvesztettem társakat, meg a rettenetes, konkrétan átélt élmény hatása alatt vannak ilyenkor” – magyarázta Faragó Ágnes.
Ágnes idővel mégis képes volt lelkileg is túlélni az átélt traumát. Azt mondta: a szeretetkapcsolatok és a közösség támogatása segítette ebben a legjobban. Diáktársai felváltva gondoskodtak róla, ha kellett, a karjukban cipelték órára, így tudta folytatni az iskolát.
„Elég sok negatív élmény megmarad. Furán hangzik, de pozitív hozadéka, hogy megéljük: mivel tudunk megküzdeni, mire vagyunk képesek, miből tudunk kijönni” – nyilatkozta Ágnes.
Bárkit megbetegíthetnek a történtek
Az elmúlt napokból érezhető, hogy a veronai busztragédia nemcsak az áldozatokra és környezetükre, hanem az egész nemzetre kihatással van. V. Komlósi Annamária szerint előfordulhat, hogy a sítáborozók balesetét csak kívülről szemlélő embereket is megbetegítenek a történtek. Ezek azonban normális reakciók abnormális helyzetre, amelyek néhány hét alatt elmúlnak. De ha nem, akkor mindenképpen érdemes felkeresni egy pszichológust tanácsolja a szakember.
Elképzelhető, hogy aki maga hasonló történetet élt át, akár évekkel ezelőtt is, vagy ha valakinek gyerekei vannak, az is azonosulhat a szülőkkel és produkálhatja ugyanazokat a tüneteket, amiket a ténylegesen átélők.
A tragédia első, úgynevezett akut fázisának kezelése óriási szervezettséget kíván: orvosi, rendészeti, lelki segítségre egyaránt szükség van, ami szoros együttműködést kíván a szakemberektől. A folyamat még hetekig-hónapokig eltart majd, és aztán lassan megkezdődhet az eleven sebek begyógyítása.
