5.9 C
Budapest
2024. április. 20. szombat
HomeFőhírekKülföldAz emberi hülyeség, nem ismer határokat!

Az emberi hülyeség, nem ismer határokat!

„Soros”-embertípust kell létrehozni az ET emberi jogi biztosa szerint!

A „homo sorosensus”, azaz a Soros embertípus létrehozásának szükségességéről értekezik Nils Muiznieks, az Európa Tanács emberi jogi biztosa egy 2009-es dokumentumban. Úgy fogalmaz: ez az új ember hivatott felváltani a Homo sovieticust, amely lassan elbomlik a történelem szemétdombján. Muiznieks többször is bírálta a magyar kormányt, legutóbb a Stop Soros törvénycsomag miatt.

Soros György magyar származású amerikai üzletember, befektető (MTI Fotó: Kovács Attila)

A Nyílt társadalom emberének születése címmel publikált tanulmányt 2009-ben az Európa Tanács emberi jogi biztosa, amelyben egy új embertípus, a „homo sorosensus” létrehozásának szükségességéről értekezik. Az Open Society című nemzetközi Soros-hírlevélben úgy fogalmaz: „sokan közülünk azt feltételezték, hogy két évtizeden belül létre tudjuk hozni az új nyílt társadalom emberét. Ez az új ember – a homo sorosensus – hivatott felváltani a Homo sovieticust, amely lassan elbomlik a történelem szemétdombján.”

A dokumentumban Nils Muiznieks részletesen ismerteti a Soros embertípus személyiségjegyeit. Azt írja: a „homo sorosensus” a Közép-európai Egyetemen (a CEU-n) vagy nyugaton (Angliában vagy az Egyesült Államokban) tanul, aktívan részt vesz a megreformált közép- és kelet-európai gazdasági és politikai életben, mi több, egy átmeneti időszakot követően a Soros embertípus nemzedéke megszerzi a legtöbb politikai, gazdasági és kulturális hatalmi pozíciót.

Nils Muiznieks, az ET emberi jogi biztosa (Fotó: Getty Images)

Tanulmányában mérleget von a Soros Alapítvány 1989 és 2009 közötti célkitűzéseivel, eredményeivel, majd leszögezi, hogy a nyitott társadalom kialakítása a vártnál hosszabb időt vesz igénybe. Azt is megállapítja, a „homo sorosensus” nem fog belovagolni a fehér lovon, végül kijelenti: nem szabad lemondani létrehozásának eszményéről. Szerinte tovább kell erősíteni egyes személyeket és csoportokat, amelyek már most is a nyílt társadalomért küzdenek, de olyanok számára is vonzóbbá kell tenni, akik dühösek, vagy kiábrándultak az átmenet miatt.

A Soros-közeli emberi jogi biztos

Nils Muiznieks-nek nem ismeretlen a Soros-szervezetek tevékenysége, korábban a Soros Alapítvány lettországi programigazgatója, később igazgatóságának tagja volt. Magyarországot többször is támadta a migrációval kapcsolatos álláspontja miatt. A napokban a Stop Soros törvénycsomagot kritizálta. Közleményében külön kiemelte, hogy a kormányzati retorika megbélyegez olyan, Soros György által alapított, vagy vele kapcsolatba hozható szervezeteket, amelyek színvonalas és fontos emberi jogi munkát végeznek Magyarországon.

A Fidesz válaszában úgy fogalmazott: Nils Muiznieks Soros György embereként támadásba lendült a Stop Soros törvénycsomag ellen, mégpedig azért, mert a jogszabály alkalmas a migráció megállítására. Halász János, a frakció szóvivője azt is hozzátette: „Ők pedig a Soros-terv részeként milliókat akarnak Európába és Magyarországra hozni, millió migránst Afrikából és a Közel-Keletről.”

Forrás: Hirado.hu

Géza
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, jövőre jelenik meg az első regényem, a Hittől a keserűségig" címmel. A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, hogy mely témák hiányoznak médiánkból, szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, a [email protected] e-mail címen.

Most népszerű

weblap4u banner
Pannon Work