Gondoltál már valaha arra, milyen lenne a világ pénz nélkül? Milyen volna magunk által termesztett zöldséget enni és cserekereskedelmet folytatni mint a régmúlt időkben…? Nemes gondolat, mégis nehéz megvalósítani a mai anyagias és pénz centrikus világunkban, ahol szinte (?) minden az eladásról és vásárlásról szól. Egy ír úriember viszont megpróbálta, nem is kis sikerrel.
Mark Boyle megpróbált jövedelem, banki egyenleg és költekezés nélkül élni. Ő így mesél róla:
“Ha valaki hét évvel ezelőtt, utolsó éven a kereskedelmi- és közgazdaságtan egyetemen azt mondta volna nekem, hogy most pénz nélkül fogok élni, valószínűleg belefulladtam volna a mikrózott kajámba. Akkor még egy “jó” munkahely volt a terv, jó sok pénzt csinálni és olyan dolgokra költeni ami megmutatta a társadalomnak a sikerem.
Egy ideig pont így történt- fantasztikus munkám volt egy hatalmas bio élelmiszercég menedzsereként; a yachtom is megvolt a kikötőben. És ha nem láttam volna egy Gandhi című videót, még ma is ezt csinálnám. Ehelyett, az utóbbi tizenöt hónapban nem kaptam vagy költöttem egy árva garast sem. Zéró.
Az életútváltás ötlete egy este jött a yachton, egyik barátom és egy pohár merlot társaságában. Amíg Mahatma mondásának hatása alatt voltam, ami így hangzik: “légy a változás, amit látni szeretnél a világban ”, addig fogalmam sem volt miről szól ez a változás. ” Kezdtünk beszélgetni a világ nagy dolgairól- környezetpusztítás, háború a természeti erőforrásokért, gyár-rengetegek, kizsákmányolás- és gondolkodni, vajon melyikre lenne érdemesebb időt áldozni. Nem mintha úgy éreztük volna, változtatni tudnánk valamit is a helyzeten, két kis csepp lévén a szennyes óceánban.
De aznap este rájöttem valamire. Ezek a kérdések nem voltak annyira összefüggéstelenek, ahogyan korábban azt gondoltam- volt egy közös bennük: a kiváltó ok. Szerintem tény, hogy már nem látjuk a sok vásárlás emberekre, környezetre és állatokra kifejtett hatását, és ez az összes problémánk közös pontja.
A szolgáltató és fogyasztó közti szakadék akkora mértékeket öltött, hogy mostanra már tudomást sem veszünk az általunk vásárolt ”cuccokban” megtestesült pusztításról és szenvedésről. Ami pedig ezt a szakadékot előidézte nem más, mint a pénz. Főleg a globalizált változata.
Vegyünk pár példát: ha mi állítanánk elő magunknak az élelmet, valószínűleg nem pazarolnánk el annak egyharmadát, ahogy ma tesszük. Ha mi csinálnánk saját asztalunkat és székünket, nem dobnánk ki őket miután átdekoráltuk a lakást. Ha mi kellene tisztítsuk ivóvizünket, feltételezhetően nem engednénk bele szennyvizet.
Szóval annak a változásnak lenni amit a világban akartam látni, sajnos abból állt, hogy feladtam a pénzhez való minden nemű kötöttségemet. Kezdetben ezt egy éven keresztül akartam csinálni. Készítettem egy listát az alapvető dolgokról, amikre szükségem lesz. Imádom az ételeket, így ez került fel elsőnek. A terülj-asztalkám négy alappillére a következő: vadat enni, sajátot termeszteni, cserekereskedelmet folytatni és hulladékgyűjtőt használni- sokat.
Az év nagy részében a saját terméseimet ettem, aminek csak 5 százaléka került a hulladékba. Kint főztem- esőben és napsütésben – egy kőtűzhelyen.
A következő a menedékhely volt. Szereztem egy lakókocsit a Freecycle-től, leparkoltam egy biofarmon ahol önkéntes voltam és megszabadítottam az egész villamoshálózatától. Szerény hajlékom fűtésére a bozótosból szerzett fát használtam valamint egy régi gázpalackot, és volt egy komposztvécém a zöldségeimnek.
Egy folyóban fürödtem, fogkrémet mosott tintahalcsontból és vad édesköményből készítettem – ami ritkaság egy vega számára. Vécépapírt a helyi újságostól szereztem be (egyszer egy magamról szóló cikkel segítettem magamon), nem volt két rétegű de hamar hozzászoktam. Biciklivel közlekedtem, az 55 km-es ingázás a városig egy dupla edzésprogrammal ért fel. Méhviasz-gyertyával világítottam.
Sok ember antikapitalistának nevez. Bár azt hiszem, a kapitalizmus alapjában véve nem helyénvaló, végtelenül terjeszkedni akarva egy véges bolygón, de nem vagyok ellene semminek. Én természetpárti, társadalompárti és boldogságpárti vagyok. És ez az amit nem értek- ha mindez a fogyasztás és környezetrombolás boldogabbá tenné az embereket, még lenne értelme. De a boldogtalanság mutatói- depresszió, bűnözés, mentális betegségek, elhízás, öngyilkosság és folytathatnám, mind növekvő tendenciát mutatnak. A sok pénz úgy tűnik, nem jelent nagyobb boldogságot.
Ironikusan, ez volt életem legboldogabb éve. Több barátom van mint valaha, nem voltam beteg mióta ezt elkezdtem. Úgy gondolom, a barátság nagyobb biztosíték a pénznél.
Tudnánk mindannyian így élni a jövőben? Nem. Katasztrofális lenne, túlságosan is függünk a pénztől és az olcsó energiától, mivel sikerült egy globális infrastruktúrát építeni mindkettő köré. De miért ne lehetne lehetséges, ha létrehoznánk legfeljebb 150 fős közösségeket? Annak az időnek amióta ember él ezen a bolygón, 90 %-át környezetbarátként éltük- pénz nélkül. Most mi vagyunk az egyetlen faj akinek pénzre van szüksége az életben maradáshoz, talán mert elvesztettük kapcsolatunkat a természettel.
Gyakran kérdezik tőlem, mi hiányzik leginkább a régi üzlet centrikus életemből . A stressz. A forgalmi dugók. Számlakivonatok. Közüzemi számlák. Ó igen, és az organikus szőke sör a haverokkal, lent a sarkiban.”
Forrás: Arany gondolatok
