25.6 C
Budapest
2022. június. 29. szerda

Az EMBER, aki a földi pokolba taszította az állatokat – friss képek!

Dátum:

Megosztás:

Ez a hír már több, mint egy éves, így elképzelhető, hogy a tartalma már nem releváns, esetleg a képek már törlésre kerültek!

Az ember magáénak akarja az egész Földet, .. telhetetlen vágya pedig földi poklot teremtett a világ állatainak.

Évszázadok óta együtt élünk az állatokkal, megtanultunk egymás mellett élni, megtanultuk egymás hasznát venni, anélkül, hogy a másiknak bántódása esne.

Aztán jött egy fordulat.

Az ember magáénak akarta az egész Földet.

Telhetetlen vágya pedig földi poklot teremtett a világ állatainak.

Miről is beszélek? Erről:

Szemetet kell egyenek az állatok, mert az ember elvette lakóhelyüket.

Ezt teszi az ember azokkal akik nem tudnak felszólalni a parlamentben, akik nem tudják elmondani, hogy ELÉG! Akik lassan természetessé veszik, hogy műanyaggal etessék kicsinyeiket.

Változz világ, változzatok emberek!

Nem az állatok változtak meg, hanem mi, ők csak alkalmazkodtak!

Mi változtunk! Mi lettünk telhetetlenek!

Mi öljük meg őket az élőhelyeikért.

Mi csinálunk belőlük trófeákat, és mi vagyunk azok akiknek változni kell, ugyanis ha mi nem tesszük, megteszi helyettünk a bolygó.

Ne bántsuk őket!

Vigyázzunk rájuk!

Ők értünk vannak!

Éljünk újra szeretetben egymással, ugyanis ember és állat elválaszthatatlan egymástól.

Függnek egymástól, egymás nélkül megszűnnek létezni, hát ezt akarjuk?

Én nem! És te se, ugye?

Oszd meg, nyissuk fel mindenki szemét, akik, talán még nem tudják, vagy nem hiszik! Hirmagazin.eu

allatierdekessegek, Hirmagazin.eu

Kommentelési- és moderálási irányelvünk

Kommentelési- és moderálási irányelveink:

Az álláspontok, olvasói vélemények, kommentek, nem a Hirmagazin.eu Online Média álláspontját tükrözik.

Médiánk pro- és kontra elven működik, a megfogalmazott cikkek, azok tartalma szerint napvilágot láthatnak mindennemű vélemények.

Kérjük tartózkodj az olyan értékelések elhelyezésétől, melyek:

- sértő, vagy oda nem illő tartalmat;

- személyeskedő, és/vagy rágalmazó tartalmat jelenítenek meg!

A hozzászólókkal szemben támasztott alapvető követelmény - a tiltott tartalmú kommentektől való tartózkodáson kívül - a kulturált viselkedés, valamint mások emberi méltóságának és személyiségi jogainak maximális tiszteletben tartása.

Magyarul: Ha csúnyán beszélsz, rágalmazol, sértegetsz bárkit vagy médiákat, közösségi médiákat, a Google és/vagy a Facebook, Twitter letilt x időre, de olyat is hallottunk már, hogy kitilt örökre. Ezektől óvakodj, viszont ha van véleményed, és az más, mint a többi olvasói vélemény, nyugodtan mondd el, írd le, mi örülünk minden véleménynek. Ettől (is) sajtó a sajtó.

Nekünk fontos a Te véleményed, mert fontos vagy nekünk Te magad is!

Köszönjük, további jó olvasást, informálódást és kellemes időtöltést
kívánunk:

Hirmagazin.eu Online Média szerkesztősége

onixmedia
weblap4u banner

Kapcsolódó hírek

Micsoda kegyetlenség: víz nélkül tartott a macskáját a tűző napon egy budapesti nő (18+)

A 46 éves gyanúsított víz nélkül tartotta a macskáját egy hordozóban a tűző napon. A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi...

Döbbenetes állítás: a szakértő szerint már nem fogjuk Michael Schumachert élve látni

Ha a Forma-1-es hírekről első kézből akarunk értesülni, akkor feltétlenül figyelni kell az ismert újságíró, Frankl András szavaira. A...

Napokig nem tudják használni a bankkártyájukat egy magyar pénzintézet ügyfelei

Önhibáján kívül több ezer banki ügyfél használható bankkártya nélkül marad a következő napokban. A probléma a Sopron Bank...

Tényleg durva az áremelkedés: itt vannak a KSH hivatalos adatai

A fehér kenyér, a csirkecomb vagy a trappista sajt ára több mint 40 százalékot nőtt a tavalyi évhez...