Hirmagazin
Image default
18+Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Az elmúlt időszakban a magyar rendőrség számos sikeres akciót hajtott végre kábítószer-kereskedők ellen, jelentősen hozzájárulva a közbiztonság növeléséhez.. Mindennapos áldozatvállalásukat köszönjük! (18+)

Az alábbiakban néhány kiemelkedő esetet mutatunk be!

1. Országos razzia: 26 díler elfogása

2024 novemberében a Hajdú-Bihar, Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyék rendőrei, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda és a Terrorelhárítási Központ egységei összehangolt akciót hajtottak végre. Ennek során 35 helyszínen 26 kábítószer-kereskedőt fogtak el, több mint 3 kilogramm droggyanús anyagot, tablettákat, valamint a kereskedéshez szükséges eszközöket, 45 mobiltelefont és gáz-riasztó fegyvereket foglaltak le. Az akció során tucatnyi fogyasztót is elszámoltattak a rendőrök, nekik kábítószer birtoklása miatt kell felelniük – írja a DELMAGYAR.

2. Kispesti díler letartóztatása

2025 márciusában a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIX. Kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt őrizetbe vette a 37 éves R. Rolandot. A férfi lakásában és autójában közel 600 gramm marihuánát, több mint 200 gramm kábítószergyanús port, 24 gramm varázsgombát és közel másfél millió forintot találtak. A bíróság elrendelte a gyanúsított letartóztatását. További elfogásokról itt és itt olvashatsz..

3. Drogkereskedők elfogása Gyöngyösön

2025 márciusában a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztálya Gyöngyösön elfogott két férfit, akiket kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak. A 31 éves adácsi és a 42 éves vámosgyörki férfi 2024 eleje óta árulta a kábító hatású szert Gyöngyösön és a környező településeken. Elfogásukkor a rendőrök csaknem 755 gramm droggyanús anyagot és egymillió forintot foglaltak le. A bíróság elrendelte mindkét gyanúsított letartóztatását – írja a Police.hu.

4. Drogdílerek elfogása Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében

2025 februárjában a Borsod-Abaúj-Zemplén- és a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság összehangolt akciót szervezett, melynek során 11 dílert sikerült kézre keríteniük. A razziák során a nyomozók „kristályt”, készpénzt, illetve kábítószerterjesztéshez szükséges eszközöket is lefoglaltak – írja a HAON.

5. Drogkereskedők letartóztatása Veresegyházon

2024 szeptemberében a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság két férfit tartóztatott le, akik marihuánát és speedet árultak Veresegyházon és környékén. A 49 és 51 éves kábítószer-kereskedők hónapokon keresztül árultak drogokat heti rendszerességgel. A rendőrség házkutatást tartott a két férfinál, fehér port, önzáró tasakokat és digitális mérleget is találtak náluk, ezeket lefoglalták – írja a HVG.

.. és íme néhány részletes eset leírása, a Police.hu hasábjairól:

Mínusz három díler

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói a Mecsek Közterületi Támogató Alosztály munkatársainak segítségével március 19-én több helyszínen csaptak le kábítószer kereskedőkre és fogyasztókra.

Kollégáink négy férfit és egy nőt fogtak el, majd előállításukat követően kihallgatták őket. A megalapozott gyanú szerint egy 30 éves pécsi férfi rendszeresen árulta a drogot többek között egy 43 éves, szintén pécsi férfinak és élettársának, egy 31 éves nőnek. A páros a megvásárolt speedet és marihuánát ezután továbbértékesítette.

A nyomozók a gyanúsítottak lakásain megtartott kutatások alkalmával összesen közel bruttó 1,5 kiló kábítószergyanús anyagot – fehér és sárga port, pasztát, kristályos anyagot, zöld növényi származékot –, 39 darab droggyanús tablettát, egy kannabisz növényt, digitális mérlegeket és egy örlőt foglaltak le.

police,hu, drog
police.hu, drog

Mindhármuk ellen jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt nyomoz a főkapitányság. A két férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatásukat, a nő szabadlábon védekezhet.

A rendőrök az üggyel kapcsolatban két fogyasztót, egy 40 éves pécsváradi és egy 37 éves pécsi férfit is elfogtak. Egyikőjüknek amfetaminra, a másiknak pedig THC-ra lett pozitív a drogtesztje, kábítószer birtoklása miatt indult ellenük büntetőeljárás.

marihuána fogyasztásának számos káros élettani hatása van a kábítószer-élvezőre, így azonnal jelentkezhet a felgyorsult szívverés, a tájékozódási zavar és a mozgáskoordináció elvesztése, amiket gyakran depresszió vagy álmosság követ, egyes fogyasztók esetében pánikrohamot is kiválthat.

Az amfetamin kábítószernek minősülő anyag, amelynek jelentős romboló élettani hatásai vannak. Az összetétele folyamatosan változik, a használók sosem tudják pontosan, mit is fogyasztanak. Legnagyobb veszélyük a kiszámíthatatlanság, akár már egy alkalom is végzetes lehet.

Forrás

Igazoltatástól a terjesztőig 

Újabb dílert vettek őrizetbe a rendőrök, ezúttal Jánoshalmán.

Újabb dílert vettek őrizetbe a rendőrök, ezúttal Jánoshalmán.

18+,bűnügy,bűnmegelőzés,balesetinfó,elmúlt időszak,magyar rendőrség,sikeres akciók,kábítószer-kereskedők,kábítószer-bűnözők,közbiztonság növelése,mindennapos áldozatvállalásukat köszönjük!,Hirmagazin.eu,police.hu,ORFK,ORFK Bűnmegelőzési osztály,BRFK,Készenléti Rendőrség,TEK,kommandó,kerületi kapitányságok,friss rendőrségi bejelentés,friss,rendőrségi hírek,rendőri hírek,közérdekű,rendőreink,elfogás,eljárás,haza,hazaszeretet,DELTA Program,Mátrix program

A jánoshalmi rendőrök március 15-én este igazoltattak egy helyi férfit és egy nőt, akiknek a ruhájából több adag alufóliába csomagolt, kristályos anyag került elő. A páros beismerte, hogy röviddel korábban egy magánháznál vásároltak kábítószert néhány ezer forintért.

A nyomozók azonnal a terjesztő nyomába eredtek, akit rövid időn belül azonosítottak. A 44 éves férfit március 24-én hajnalban otthonában fogták el a rendőrök a közterületi támogató alosztály segítségével. A házkutatás során kábítószer fogyasztásához használt eszközöket, ékszereket, mobiltelefonokat, pénzt és egy légpuskát is lefoglaltak.

A férfit előállították, és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Az elfogásról készült videó a Facebook oldalunkon tekinthető meg!

Forrás

A dílert a vezetéstől is eltiltották

A Miskolci Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt nyomoz egy 42 éves felsőzsolcai lakossal szemben. A férfi március 20-át megelőzően cracket értékesített egy fiatalkorúnak.

A járőrök a kereskedőt – aki prémiumkategóriás autójával közlekedett – március 20-án Miskolcon ellenőrizték. A rendőrök az intézkedés során a férfi ruháiban, egy simítózárás zacskóban 98 gramm fehér, kristályos anyagot, több mint 600 ezer forintot, 165 eurót, 100 zlotyt és két mobiltelefont találtak és foglaltak le. Azt is megállapították, hogy eltiltották a gépjárművezetéstől. A nyomozók előállították a dílert a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.

Kollégáink az akcióval közel 500 adag tiltott szer feketepiacra kerülését akadályozták meg, amelynek értéke megközelíti a 1,5 millió forintot.

police.hu, díler elfogva..
police.hu, díler elfogva..

A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet, hogy kábítószer, illetve új pszichoaktív anyag fogyasztása esetén szédülés, felgyorsult pulzus, légszomj, hangulatingadozás, szorongás, pánikroham, zavartság, illetve remegés is jelentkezhet! Az arra hajlamos személyeknél a pszichés függőség erőssé, szinte már elviselhetetlenné válhat! A kábítószerek, például kristály fogyasztása hamar erős pszichikai függőséget vált ki a használójából, hosszú távon pedig maradandó egészségkárosodást okoz!

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy a kábítószerek élettani hatása kiszámíthatatlan, használatuk tragikus kimenetelű is lehet!

Forrás

Saját maga állíthatta elő a drogokat

Székkutas irányából Orosháza felé haladt autóval az a férfi, akinél a közúti ellenőrzés, valamint a lakóhelyén tartott kutatás során is kábítószergyanús anyagokat, az adagolásukhoz és az előállításukhoz szükséges eszközöket, vegyületeket találtak a rendőrök.

Egy Volkswagennel közlekedett 2025. március 19-én éjszaka a 40 éves férfi, amikor igazoltatták Székkutas külterületén. A gépkocsi átvizsgálásakor az egyenruhások zöld növényi törmeléket, gumókat, kábítószergyanús fehér masszát, illetve barna, gyanta állagú anyagot, tablettákat, tasakokat, műanyag és üvegtégelyeket, csipeszt, mérleget, pipettát, tölcsért, valamint kábítószergyanús anyaggal szennyezett eszközöket, köztük fapálcákat és kanalakat is találtak.

police.hu, otthoni drogelőállító, .. most ráfaragott
police.hu, otthoni drogelőállító, .. most ráfaragott..

Az orosházi lakost kollégáink előállították mintavételre, mely marihuánára, amfetaminra, illetve ecstasyra is pozitív eredményt mutatott. A nyomozók kutatást tartottak a lakásán, ahol újabb bizonyítási eszközöket foglaltak le. Felmerült a gyanú továbbá, hogy a drogokhoz nemcsak vásárlás útján jutott hozzá, hanem azokat saját maga állította elő.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették a gyanúsítottat, akinek kábítószer birtoklás vétsége miatt kell felelnie.

Fontos kiemelni, hogy a kábítószerek fogyasztása például a gátlások feloldásához vezethet, aminek következtében csökken a veszélyérzet, de a tünetek közé tartozhatnak az alvás-, a koncentrációs nehézségek, a hangulatingadozás, a depresszió és a szociális szorongás is. Kiszámíthatatlan hatásuk pedig végzetes is lehet!

Forrás

A DELTA Program keretében három autó, három elkövető, 150 gramm kábítószergyanús por és drogfogyasztáshoz használt kellékek akadtak a törökszentmiklósi és szolnoki rendőrök „horgára” – írja a Police.hu.

A DELTA Program a Magyar Rendőrségen belül működő olyan aktív – és eredményes program, amelyben a kábítószer-bűnözők elleni fellépésre és a bűnmegelőzésre fektetnek kiemelkedő hangsúlyt. Az elmúlt időszakban a kábítószerrel kapcsolatba hozható bűnelkövetők felkutatása, elfogása és velük szembeni eljárások lefolytatása rendkívüli eredményeket hozott. A későbbiekben a program eredményeiről is beszámolunk. Hirmagazin.eu

A DELTA Program keretében három autó, három elkövető, 150 gramm kábítószergyanús por és drogfogyasztáshoz használt kellékek akadtak a törökszentmiklósi és szolnoki rendőrök horgára.

A nyomozók információi alapján egy kisújszállási férfi márciusban többször értékesített „crack” és „füst” néven ismert illegális szert Törökszentmiklóson. Március 21-én este a 66 éves férfi kocsival haladt a településen, amikor a helyi rendőrök intézkedtek vele szemben. A jármű átvizsgálása során 26,32 gramm fehér port, 11 alufólia pakkot, 18 crackpipát, tableteket, mobiltelefonokat és pénzt találtak és foglaltak le. Az előzetes szakvélemény alapján a por új pszichoaktív anyag. A gyanúsítottat előállították a rendőrkapitányságra, majd új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett miatt hallgatták ki, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

police.hu, delta program, dílerek kivonása a forgalomból..
police.hu, delta program, dílerek „kivonása a forgalomból”..

Egy üzemképtelen autó mellett megálló járműre lettek figyelmesek a szolnoki rendőrök március 22-én este. A működésképtelen kocsiban egy férfit és egy nőt, míg a másik járműben egy férfit, továbbá egy ott tartózkodó kerékpárost igazoltattak az egyenruhások. Mindkét autót tüzetesen átvizsgálták. A parkoló járműben 27,78 gramm, a másikban 96,79 gramm kábítószergyanús anyagot találtak gondosan elrejtve. Mind a négyüket előállították a rendőrkapitányságra, majd a beszerzett adatok alapján két szolnoki férfit hallgattak ki új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének gyanúja miatt. Közülük a nyomozók őrizetbe vették a 33 éves kereskedőt és kezdeményezték letartóztatását, mivel a gyanú szerint az elmúlt időszakban rendszeresen árusított drogot, sokszor 38 éves bűntársával. Az előzetes vizsgálatok alapján a lefoglalt fehér por új pszichoaktív anyagot, N-etil-norpentedront tartalmaz, koffeinnal vegyítve.

Mindkét ügyet szakértők bevonásával vizsgálja a rendőrség.

Forrás

Újabb dílert vettek őrizetbe a fővárosban, ferencvárosi rendőreink 

A férfit és társát az átadást követően fogták el.

18+,bűnügy,bűnmegelőzés,balesetinfó,elmúlt időszak,magyar rendőrség,sikeres akciók,kábítószer-kereskedők,kábítószer-bűnözők,közbiztonság növelése,mindennapos áldozatvállalásukat köszönjük!,Hirmagazin.eu,police.hu,ORFK,ORFK Bűnmegelőzési osztály,BRFK,Készenléti Rendőrség,TEK,kommandó,kerületi kapitányságok,friss rendőrségi bejelentés,friss,rendőrségi hírek,rendőri hírek,közérdekű,rendőreink,elfogás,eljárás,haza,hazaszeretet,DELTA Program,Mátrix program

A BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitánysága kábítószer-kereskedelem bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy budapesti férfi és nő ellen, akik a gyanú szerint 2025. március 19-ét megelőzően rendszeresen értékesítettek marihuánát egy IX. kerületi társasházban.

A fővárosi nyomozók B. Attilát és B. Dzsenifert azt követően fogták el Ferencvárosban 2025. március 19-én délelőtt, hogy a nő a lakásukból lehozott egy adag kábítószergyanús anyagot egy vásárlónak. A nyomozók a páros lakásán kutatást tartottak, amely során 80 gramm kábítószergyanús növényi anyagot, több mint 200 ezer forintot, mérleget, illetve a csomagoláshoz használt alufóliát, mobiltelefonokat és egy őrlőt foglaltak le. Az elsődleges szakértői vélemény szerint a lefoglalt növényi törmelék marihuána, melynek értéke elérheti a 320 ezer forintot, és akár 80 adagként is értékesíthető.

B. Attilát és B. Dzsenifert a rendőrök mintavételre előállították; a férfi gyorstesztje eredménye kábítószer fogyasztására utalt.

B. Attilát kábítószer-kereskedelem bűntett, B. Dzsenifert kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt hallgatták ki a kerületi nyomozók, majd a férfit őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását. 

marihuána káros hatásai között nehezebb gondolkodási képesség és problémamegoldás, torzult érzékelés szerepel, hosszabb távon többek között szorongás, depresszió, akár skizofrénia kialakulásához is vezethet.

Forrás

Ezek az akciók jól mutatják a magyar rendőrség elkötelezettségét a kábítószer-kereskedelem elleni harcban, hozzájárulva a közbiztonság javításához és a lakosság védelméhez – írja a Hirmagazin.eu.

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek