Home Főhírek Belföldi hírek Az elitmezőnybe került Budapest! Mi rendezhetjük a 2023-as atlétikai VB-t! Oszd meg!

Az elitmezőnybe került Budapest! Mi rendezhetjük a 2023-as atlétikai VB-t! Oszd meg!

HVG

A magyar fővárosnak ítélte a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát a Nemzetközi Atlétikai Szövetség.

Erről a monacói ülésén döntött a szervezet vezető testülete. A várakozások szerint Magyarországnak ez több tízmilliárd forint bevételt jelenthet, a tévéközvetítést több mint egymilliárd ember kísérheti figyelemmel.

A magyar fővárosban rendezik meg 2023-ban az atlétikai világbajnokságot, a világ egyik legjelentősebb és legnézettebb sporteseményét. Ahogy a tavalyi vizes világbajnokság – a várakozások szerint – ez az esemény is számtalan előnnyel jár majd. Több tízmilliárd forint bevételt jelenthet a magyar gazdaság számára és több mint egymilliárd ember nézhet bele a tévéközvetítésbe – hangzott el az M1 Híradójában.

Az M1 tudósítója Monacóból elmondta, óriási siker az, hogy Budapestnek ítélték a rendezés jogát, hiszen szabadtéri atlétikai világbajnokságot Magyarország még nem rendezett. Fedett pályás világbajnokság és szabad téri Európa-bajnokság már volt Budapesten, rendezési tapasztalatunk tehát van.

Elmondta, nagy tisztelet övezte a magyar pályázatot, a magyar pályázati csapatot kivéve mindenki biztosra vette, hogy Budapest kapja meg a rendezési jogot.

A tudósító szerint az sem kizárt, hogy a gyalogló és a maratoni versenyszámokon kívül más versenyszámok is különleges helyszíneket kaphatnak a fővárosban, hiszen egyre elterjedtebb az a koncepció, hogy a rendező város nevezetességei mentén haladnak a városban a versenyzők.

A legnagyobbak közé került a főváros

A budapesti lesz a 19. atlétikai világbajnokság. Az elmúlt évtizedekben olyan városok rendezhették meg, mint Róma, Tokió, Párizs, Berlin, Moszkva, Peking, legutóbb pedig London. Elmondható tehát, hogy Budapest az elitmezőnybe kerül be.

Nagyjából 2200-2500 versenyző jöhet a magyar fővárosba, edzőkkel, kísérőkkel, újságírókkal együtt nyolcezer akkreditált személyre számítanak a szervezők, és több tízezer szurkolóra. Ezért épül egy új, 40 ezer férőhelyes atlétikai stadion, amit a vb után részben visszabontanak, és a magyar atlétika, tehát az egyik legsikeresebb hazai olimpiai sportág központja lehet.

Az atlétikai vb a világ 3.-4. legnépesebb, legfontosabb sporteseménye.

Egyhangú döntés született

Kézfogás, majd egy baráti vállveregetés járt Gyulai Miklósnak, a Magyar Atlétikai Szövetség elnökének, miután eldőlt, hogy Budapest rendezheti a szabadtéri atlétikai világbajnokságot 2023-ban.

„A tanácsunk egyhangúan döntött a rendezésről” – mondta a bejelentés után Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai szövetség elnöke. A Budapestet meglátogató bizottság tagjai pozitívan nyilatkoztak a látottakról. A sportvezető elmondta, Magyarországon sikeres világbajnokságokat rendeztek az elmúlt években, így véleménye szerint jó kezekben lesz a 2023-as atlétikai vb is.

Az már biztos, hogy 2019-ben négy olimpiai kvalifikációs világbajnokság és a Maccabi Játékok is a magyar fővárosban lesznek. Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára kiemelte, hogy az atlétikai világbajnokság még ezek közül az események közül is kiemelkedhet majd.

Nagyszerű világbajnokságra számítanak a szervezők

Az atlétikai világbajnokság a nyári olimpia és a labdarúgó világbajnokság utáni legnagyobb sporteseménynek számít, és a magyar pályázati bizottság ügyvezetője, Gyulai Márton szerint a múlt, többek között az 1998-ban rendezett Európa-bajnokság is kötelezi arra a szervezőket, hogy 2023-ban nagyszerű világbajnokság legyen Budapesten.

Márton Anita, a magyar atlétika egyetlen világbajnoka is a küldöttség tagja volt, így ő is a helyszínen örült a döntésnek. A 29 éves sportoló számára hatalmas motivációt jelent, hogy Tokió után a hazai rendezésű világbajnokságra is felkészüljön. Mint mondta, mivel Budapest kapta meg a rendezés jogát, így az sem elképzelhetetlen számára, hogy folytassa pályafutását, és az itthoni világbajnokságra is felkészüljön.

Negyvenezer férőhelyes arénát építenek

A világbajnokság központi helyszíne a tervezés alatt álló, 40 ezer ülőhelyes Nemzeti Atlétikai Központ lesz. A Rákóczi híd pesti hídfőjénél épülő arénát a vb után 15 ezer férőhelyesre bontják vissza, és a környékén edzőpályák, egy futókör, egy szabadtéri edzőpark és számos más lehetőség várja majd a sportolásra, kikapcsolódásra vágyókat.

A következő öt év arról fog szólni a szövetség életében, hogy olyan világeseményt szervezzen, amivel mindenki elégedett – fogalmazott Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke.

Elmondta azt is, hogy a tervek szerint 2020 februárjában indul majd az építkezés. A határidő 2022 nyara, vagyis egy évvel a világbajnokság megrendezése előtt már el fog készülni a létesítmény, a sportolók birtokba vehetik azt – tette hozzá.

Forrás: M1

ElőzőErősödött a Fidesz, tovább gyengült a Jobbik
KövetkezőSzörnyű hírt közöltek: a kórházi ágyán halt meg a világhírű bajnok
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás