A baloldali Népszava egyik munkatársa, Ferincz Jenő a nagykanizsai közgyűlésen olyan táblákkal jelent meg, amelyekre rá volt írva, hogy „a Fidesznek már önmagában a létezése is bűncselekmény, a jogállammal, a demokráciával és a társadalommal szemben”, illetve „a Fidesz egy olyan súlyosan fertőző góc a társadalom testén és Nagykanizsa testén, amit radikálisan ki kell irtani”.

A baloldali újságíró tehát „kiirtaná” a Fideszt, bármit is jelentsen ez. Jogosan vetődik fel a kérdés, hogy ez lenne a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal által emlegetett „szeretetország”?

Az április 28-i nagykanizsai közgyűlés résztvevői meglepő jelenetnek lehettek szemtanúi. A közgyűlésen Balogh László, Nagykanizsa polgármestere felelevenítette a választást, amely számára a „demokrácia ünnepe volt”. A politikus nyitóbeszédét azonban Ferincz Jenő, baloldali újságíró performansza zavarta meg – írja beszámolójában a Mandiner.

Ferincz két táblával állt a polgármester elé, amelyeken A FIDESZ KIIRTÁSÁRÓL ELMÉLKEDETT.

FORRÁS: MANDINERA Népszava újságírója az egyik táblára azt írta, hogy

„a Fidesznek már önmagában a létezése is bűncselekmény, a jogállammal, a demokráciával, a társadalommal és Nagykanizsával szemben”.

A másik táblára pedig az a szöveg került:

„a Fidesz egy olyan súlyosan fertőző góc a társadalom testén és Nagykanizsa testén, amit radikálisan ki kell irtani”.

A közgyűlés békét akar

A baloldali publicista viselkedésével kapcsolatban Virág Benedek, a közgyűlés jegyzője elmondta, békét szeretne a közgyűlésen, amelynek drámai közjátéka úgy ért véget, hogy a szünet előtt a polgármester távozásra szólította fel Ferincz Jenőt.

origo. mandiner

Hirmagazin.eu