Nyolcvan éve, 1929. október 24-én rohamos zuhanásnak indultak a részvényárak a New York-i tőzsdén, a pánikba esett befektetők egy nap alatt 13 millió értékpapírtól szabadultak meg.
A folyamat október 29-én, a fekete kedden tetőzött, az óriásira duzzadt kínálattal szemben ekkor már nem állt szemben kereslet – egy hét alatt a legtöbb részvény értéke a felére csökkent, a piac összeomlott. Ez volt a nyitánya az első egész világot megrázó, több évig tartó gazdasági válságnak, amelyhez hasonlót csak tíz éve élhettünk át újra.
A világgazdasági konjunktúra a múlt század húszas éveinek végére kifulladt, a kilenc éve folyamatosa emelkedő New York-i tőzsdeindex megtorpant, de a szakértők bíztak benne, hogy a nehézségek átmenetiek lesznek. Erre cáfolt rá a tőzsdekrach, amelyben vagyonok tűntek el, sokan mindenüket elvesztették, és öngyilkosságot követtek el. Az azonban csak legenda, hogy a fekete kedden a kétségbeesett brókerek és bankárok a tőzsde épületének emeleti ablakaiból ugrottak volna a halálba.
Kezdetben sem a közvélemény,
sem a pénzemberek nem fogták fel a válság súlyát,
a milliárdos John D. Rockefeller például azt mondta, hogy hosszú életében a krízisek jöttek és mentek, s most sem lesz másként. Az árfolyamok időről időre valóban felfelé indultak, de aztán megint estek, mélypontjukat 1932 nyarán érték el.
Nem adtak hitelt a bankok
A nehéz éveket a néhány talpon maradt bank csak úgy élte túl, hogy hitelt nem adtak, a tartozásokat viszont könyörtelenül behajtották – nem csoda, hogy még a gyilkos bankrablók, mint például a Bonnie és Clyde páros is hőssé válhattak az emberek szemében.
Mivel az első világháború után már az Egyesült Államok játszotta a vezető szerepet a világgazdaságban, a válság előbb-utóbb minden országot elért, lett légyen az szegény vagy gazdag, és mindenhol katasztrofális következményekkel járt. Gyárakat és bankokat zártak be, emberek milliói maradtak munka, lakás és pénz nélkül. Mivel minden ország a saját iparát igyekezett védeni,
a világkereskedelem a kétharmadára esett vissza,
a munkanélküliség több helyen a munkaképes lakosság egyharmadára nőtt.
Csődhullámok sora söpört végig a világon, a valuták elértéktelenedtek, 1931-re gyakorlatilag megszűnt a nemzetközi fizetési forgalom. Az 1933-ig elhúzódó válság alatt az értékpapírok az 1919-es árfolyam kilencedére zuhantak, a termelés a felére esett vissza, zsugorodott a művelés alá vett termőföld. A válság és a nyomában járó társadalmi-politikai felfordulás kedvezett a szélsőségeknek, a nacionalista demagógiának, így juthatott hatalomra egyebek között Németországban Hitler.
A kezdeti válságkezelési intézkedések nem jártak eredménnyel
A kezdeti válságkezelési intézkedések, például a fokozott takarékoskodás, a felesleges készletek megsemmisítése nem jártak eredménnyel, emiatt bukott meg Herbert Hoover amerikai elnök. Utóda, az 1933 elején beiktatott Franklin D. Roosevelt új társadalmi-gazdasági irányvonalat (New Deal) hirdetett meg. A láthatatlan kéz politikája helyébe a keynes-i cselekvő állam lépett, közmunka-programokat indítottak, trösztellenes törvényeket fogadtak el.
Amerika és a világ azonban csak lassan lábalt ki a válságból,
amely a második világháború előestéjén ért teljesen véget, nem kis részben a fegyverkezésnek köszönhetően. Az akkori keserves évek tapasztalataiból okultak a politikusok és a gazdasági szakemberek is, ennek köszönhető, hogy a 2008-ban kezdődött globális gazdasági-pénzügyi krízis hatásai sokkal kevésbé voltak pusztítóak, és a világgazdaság is gyorsabban tért magához.
