Magyarország miatt indulnak szabadságra a spanyolok.

Továbbra sincs egyetlen olyan spanyol vállalat sem, amely versenyezni kíván a magyar Ganz-MaVaggal a Talgo vonatgyártóért, pedig a kormány mindent bevet ennek érdekében. Jobb ötlet híján most például szabadságra megy, hogy addig se kelljen döntést hoznia.

A kormány által a Talgo vonatgyártó óriás spanyolságának megmentésére kiszemelt Criteria Caixa továbbra sem talált olyan iparági partnert, amely alkalmas lehet a felvásárlásra – írja az El Debate.

Mint megírtuk, a spanyol kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy ne a magyar Ganz-MaVag ajánlata érjen célba, ám egyelőre hiába, nem talált alternatívát, ami egyre jobban dühíti a minisztereket.

A beszámoló szerint a kormány a közigazgatási szünetre hivatkozva próbálja meg húzni az időt, hogy addig hátha befut egy spanyol cég ajánlata – azzal ugyanis tisztában van, hogy amennyiben elutasítja a Ganz-MaVagot, Magyarország az Európai Bírósághoz fordulhat.

A gazdaság miniszter korábban azt mondta, az adófizetők pénzéből is segítenének egy hazai vállalatnak, ám legutóbb elismerte, jelenleg kizárólag a Ganz-MaVag tett le ajánlatot az asztalra, más a közelében sincs.

A kormány szerint a megállapodás geopolitikai kérdés, mert egyrészt a Talgo olyan technológiával rendelkezik, amely a balti országok katonai mobilitását érinti, illetve úgy véli, a magyar ajánlattevő a kormányzati háttér miatt orosz és szélsőjobboldali kapcsolatokkal rendelkezik. Sőt, az El Debate legfrissebb beszámolója már a magyar-kínai kapcsolatokat is felsorolja az akadályoztatás okaként.
Hírmagazin.eu: A spanyolok tisztában vannak vele, hogy ha ők sorozatgyártást rendelnek a Ganz Mávag jelenleg világszínvonalon is csúcsminőségű vonatjából, ez precedenst teremt az EU többi nyugati államának is, és félő, hogy Magyarország olyan piaci pozícióba kerül, hogy aztán évtizedekbe kerül utolérni.

Forrás és kép

#világgatdaság#magyarország#ganzmácag#spanyolok#eu#miavéleményed#monddmegte#tiktok#hirmagazin,

Hirmagazin.eu