Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Az egész országot megrázta a hír! .. Megöltek egy 12 éves kislányt Nyíregyházán!

A gyanúsítottat őrizetbe vették.

Gyilkosság miatt vettek őrizetbe egy gávavencsellői férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölt egy 12 éves kislányt – közölte a rendőrség kedden.

A közlemény szerint a gyerek tiszarádi eltűnését az egyik családtagja jelentette be, szeptember 22-én. A rokon elmondta, hogy a lány előző nap otthonában megsérült, és a család egy férfi ismerőse kísérte Nyíregyházára, orvosi ellátásra, ahonnan nem érkeztek haza. A rendőrök haladéktalanul, nagy erőkkel kezdték meg az adatgyűjtést az eltűnt lány felkutatása érdekében.

Néhány órán belül megtalálták a lányt korábban elkísérő 32 éves, gávavencsellői férfit. B. D. a nyomozóknak azt állította, hogy a kislánnyal „szerelmi kapcsolatban” álltak és az orvosi ellátás után Nyíregyházán sétálni indultak. Egy erdős területre mentek, ahol összevesztek, és a vita hevében a férfi megfojtotta és sorsára hagyta a gyereket. A nyomozók a B. D. által megadott helyen megtalálták a holttestet.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányságon emberölés bűntette megalapozott gyanújával kihallgatták a férfit, őrizetbe vették, és kezdeményezik letartóztatását.

Forrás

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Bombariadó volt a Budapesti Kongresszusi Központban szombat délután. Épp a BorJour Magnum borkóstoló nagyrendezvényt tartották, amikor ki kellett üríteni az épületet. 

Géza

A közelmúltban két súlyos bűncselekmény is történt Budapesten, amelyekben közös elem, hogy az áldozatok korábban zaklatás áldozatai voltak, és bár tettek feljelentést, a hatóságok nem intézkedtek megfelelően.. (18+)

Géza

Vigyázat, figyelem, itt az évszázad átverése: áltraffipaxok és bírságot beszedő álrendőrök?

Géza
Megszakítás