Home Szabadidő Kultúra Az eddigi legrégebbi Konfuciusz-portrét találhatták meg Kelet-Kínában

Az eddigi legrégebbi Konfuciusz-portrét találhatták meg Kelet-Kínában

Forrás: MTI

A híres kínai filozófus, Konfuciusz eddigi legrégebbi portréját találhatták meg egy legalább 2000 éves lakkozott spanyolfalon, amely a föld alól került elő darabokra törve – számoltak be régészek a Hszinhua hírügynökségnek.

Konfuciusz-portré

Miután a lelet darabjait összeillesztették, két arckép rajzolódott ki, és az egyikről az a szakemberek meggyőződése, hogy Konfuciuszt ábrázolja. A felületre festett kínai karakterek között Konfuciusz és apja neve mellett a híres gondolkodó egyik kedves tanítványának nevét is azonosították – közölte Csang Csung-li, a kelet-kínai Csianghszi tartományban folyó temetői feltárás munkacsoportjának helyettes vezetője.

Csang szerint a szöveg valószínűleg Konfuciusz rövid életrajzát tartalmazza, de ennek pontos elemzése, illetve a hipotézis megerősítése még hátra van.

A szakember elmondta, hogy e berendezési tárgyakat az ősi kínai otthonokban a szél elleni védelemül használták, de a privátszféra őreiként is funkcionáltak, miközben a gonosz elűzésének eszközei is voltak. Gyakran díszítették őket tájképekkel, virágokkal, növényekkel, kalligráfiával.

A helyreállított darab 50-60 centiméter széles és 70-80 centiméter magas. A portrék elmosódottak, de a nyaki részek és a felöltőjük világosan kivehető. A kutatók azt feltételezik, hogy a sírba temetett nemes tisztelete jeléül festethette a bútordarabra Konfuciusz arcképét, majd halála után e számára kedves tárgyat vele temették.

Mindez a szakértők szerint arra utal, hogy a Nyugati Han-dinasztia időszakának arisztokratái körében elterjedtek, népszerűek voltak Konfuciusz tanításai.

A filozófusról egyelőre ez az eddigi legrégebbi ismert portré. Az eddigi legrégebbinek egy falfestményt tartottak, amelyet egy sírkamrában találtak a kelet-kínai Santung tartomány Tungping megyéjében. A sír lakója a Keleti Han-dinasztia (25-220) időszakában hunyt el.

Korábbi jelentések szerint a Nyugati Han-dinasztia eddig legteljesebb mértékben fennmaradt temetőjében, ahol a Konfuciusszal díszített spanyolfalat találták, a Kr.e. 206 és Kr. u. 25. közötti időkből nyolc sírt és a hozzájuk tartozó szekereket rejtő kamrákra bukkantak számos értékes és különleges lelettel.

Feltételezések szerint a fő sírhelyek Liu Ho és felesége földi maradványait tartalmazhatták. Liu a virágzó Han-dinasztia legnagyobbnak tartott uralkodója, Vu császár unokája volt, Hajhun kis királyság őrgrófjaként hunyt el.

Az úgynevezett Hajhunhou temető leleteinek jelentőségét jelzi, hogy a kulturális örökségvédelmi hivatal igazgatója már utasítást adott arra, kezdeményezzék a temető felvételét az UNESCO világörökségi listájára.

 

Exit mobile version
Megszakítás